Június 15-én rendezik a Gyulai István Atlétikai Stadionban a 32. Kovács Gyula Nemzetközi Gyermek Atlétikai Fesztivált.

Szombaton gyerekek veszik birtokba az Oláh Gábor utcai Sportkomplexum Gyulai Istvánról elnevezett atlétikai stadionját. A sportágak királynőjének ifjú reménységei idén is verseny keretében emlékeznek meg a 13 évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt kiváló debreceni atlétáról, Kovács Gyuláról.

Kovács Gyula 1958. augusztus 7-én született Debrecenben. A 1970-es évek elején Vojta László kezei alatt kezdte atléta pályafutását a debreceni sportiskolában. A vékony fizikumú, rendkívül szerény kis atlétából rövid időn belül kiemelkedő teljesítményű vágtázó formálódott. Tehetsége mellett kiemelkedett rendkívüli szorgalma és kitartása, 100 és 200 méteren, egyéniben és váltóban többször is felállhatott dobogóra a korosztályos, illetve a felnőtt bajnokságokon. Pályafutása végeztével, mivel élete volt az atlétika, edzőként dolgozott tovább szeretett sportágában.

Az 1990-es években feleségével életre hívta a Nemzetközi Gyermek Atlétikai Fesztivált. Sajnos 2011 nyarán egy németországi senior versenyen futás közben elragadta a halál, pedig előtte néhány perccel még vidáman mosolygott tanítványai körében.

Sporttársainak és barátainak, köztük Benéné Lipcsei Irénnek és Nagy Tibornak, illetve a Debreceni Sportcentrum Közhasznú Nonprofit Kft.-nek és Hajdú-Bihar Megyei és Debrecen Városi Atlétikai közhasznú Egyesületnek köszönhetően nem veszett a feledés homályába a gyermekverseny, mely viadal már a Kovács Gyula Nemzetközi Gyermek Atlétikai Emlékverseny elnevezést viseli.

Idén az U12-es korosztály – 2013-14-ben születettek) méri össze erejét 50 és 1000 méteres síkfutásban, távolugrásban, kislabdahajításban, súlylökésben és 4×50 méteres váltóban.

A szervezők célja a Kölyök Atlétikai Program részeként a versenyzési lehetőség biztosítása mellett, hogy népszerűsítsék a sportágat a gyermekek körében.

A verseny ideje: 2024. 06. 15. 11 óra

Helyszíne: Gyulai István Atlétikai Stadionban (Debrecen Oláh Gábor u. 5.)

Időrend:

11:00 leány 4×50 méteres váltó

11:15 fiú 4×50 méteres váltó

11:30 leány 50 méter időfutam, leány súlylökés, fiú kislabdahajítás

11:45 fiú 50 méter időfutam, leány távolugrás

12:00 fiú távolugrás, leány 1000 méter

12:15 leány kislabdahajítás, fiú súlylökés

12:30 fiú 1000 méter

12:45 leány-fiú 50 méter döntő


Versennyel emlékezünk egykori kiváló atlétánkra

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK