Lassan elfogynak a jelzők dzsúdósunk idei teljesítményére.

Ahogy nemrég Nagy István, a DSI Debrecen cselgáncs szakosztályvezetője tömören fogalmazott, Ferit már-már vissza kell fogni, mert annyit edz…A munka újabb gyümölcse érett be, ezúttal Kranjska Gora-ban. A festői szépségű szlovén városban a cselgáncsozók ifjúsági Európa-Kupáját rendezték meg, ahol 23 ország 413 judokája lépett tatamira.

A versenyre komoly idei eredményekkel érkezett egyesületünk tehetsége, Fedora Ferenc, aki a szarajevói Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon bronzérmet szerzett, Porecben Európa-Kupa győztes, ugyanebben a sorozatban a felvidéki Somorján bronzérmes, a korosztályos Európa-bajnokságon harmadik helyezett volt, míg az ifjúsági magyar bajnokságon nem talált legyőzőre.

A 66 kilósok mezőnyében 59 judoka vágott neki a küzdelmeknek, Fedora Ferenc nyitásként a bolgár Georgi Stoykovot búcsúztatta, majd a holland Vasco Bouma sem jelentett akadályt. A két sikeresen megvívott küzdelem után a horvát Nikola Hadzi-Veljkovicot is legyőzte, az ukrán Daniel Shykula ellen pedig már az elődöntőbe jutás volt a tét.

Feri menetelése tovább folytatódott, keleti szomszédunk fiatalja sem tudta megállítani, így ezzel megnyerte az ,,A” csoportot. De a neheze még hátravolt. Az éremért az elődöntőben a lengyelek kiválósága, Dawid Wisniewski sem tudta megállítani. Az Európa-Kupa győzelemért az izraeli Tom Simkhaev ellen lépett tatamira, az aranycsata végén a debreceni judoka kezét emelték a magasba, ezzel Fedora Ferenc első helyen végzett a szlovéniai ifjúsági Európa-Kupán! Bravó Feri, várjuk a folytatást!


Újabb szenzációs nemzetközi eredmény Fedora Ferenctől: Aranyérem az ifjúsági Európa-Kupán!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK