Két korosztályban is utoljára léptek pályára az évben a DSI Debrecen csapatai a Gyermekbajnokságban.

Az U11-es korcsoportban, ahol sokadjára írjuk le, nincs hivatalos eredményszámítás, Balmazújvárosban játszottak Jakab Márk lányai, a hajdúnánásiak első és második csapata ellen. A fiúk pedig épp Nánáson meccseltek, a játéknapról annyit, hogy Szikszay Csaba legényei a DEAC és a Sütő Kézisuli ellen is odatették magukat, így a srácok önfeledt öröme abszolút indokolt volt az öltözőben.

Az U13-as mezőnyben Hadady Mónika és Milánik Zoltán tanítványai Hajdúszoboszlóról hoztak max. pontszámot, míg a fiúk Mezőkövesden őrizték meg eddigi makulátlan mérlegüket.

Eredmények:

OGYB LU11 - I. csoport

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK I. :0:0

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK II. :0:0

Vezetőedző: Jakab Márk

Jakab Márk: Az első meccs előtti bemelegítés nem sikerült a legjobban, így pontatlan volt a játék a hideg teremben. Az első mérkőzés második félideje már jobb játékot hozott. A második találkozó jobban alakult, sikerült felvenni a mérkőzéshez szükséges hőfokot. A befejezések pontosságán még csiszolnunk kell, de a fejlődés töretlen, a lányok lelkesedése nem apad.

OGYB FU11 - I. csoport

DSI Debrecen – DEAC: 0-0

DSI Debrecen – Sütő Kézisuli: 0-0

Vezetőedző: Szikszay Csaba

Szikszay Csaba: Idei utolsó két mérkőzésünket döcögősen kezdtük, de a remek kapusteljesítményeknek köszönhetően sikerült átvenni az irányítást, amit a lefújásig már nem engedtünk ki a kezünkből. A gárda jelesre vizsgázott küzdeni akarásból. Folytatás tavasszal.

OGYB LU13 - I. csoport

DSI Debrecen 1 – KK Hajdúszoboszló: 33:8

DSI Debrecen 1 – Szivacs KC: 31:2

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: Két mérkőzést játszottunk a vasárnapi fordulóban, a Hajdúszoboszló és a Szivacs KC ellen léptünk pályára. Fizikailag és technikailag is gyengébbek voltak, mint csapatom, ezt az eredmény is mutatja.

DSI Debrecen 2 – Balmazújvárosi LKSE: 11:9

DSI Debrecen 2 – Szivacs KC: 21:5

Vezetőedző: Hadady Mónika

Hadady Mónika: Nehezen indult számunkra az első mérkőzés, kicsit fáradtan, álmosan kezdtünk egy nagyon jó ellenféllel szemben. A félidő 6-4 volt a javukra. A második játékrészben megfordítottuk az állást a nagyobb összeszedettségnek köszönhetően, mind támadásban, mind védekezésben. A Szivacs KC-val először találkoztunk, és egy viszonylag könnyű mérkőzést játszottunk. Bár így is több technikai hibát ejtettünk, de ennek ellenére elégedett vagyok a csapatom teljesítményével.

OGYB FU13 - I. csoport

DSI Debrecen – DEAC: 15-13

DSI Debrecen – Mezőkövesd: 16-12

Vezetőedző: Vida Szabolcs

Vida Szabolcs: Az eddigi eredményeket figyelembe véve két rangadó várt az U13-s fiúkra, a DEAC majd a Mezőkövesd ellen. A csapat remek védekezése jó kapus teljesítménnyel párosult, ez adta az alapját a sikernek. A támadásban sok, az edzéseken gyakorolt mozgást vetettek be a fiúk, sikeresen. Gratulálok az egész csapatnak az őszi bajnokikon elért százszázalékos teljesítményhez, és köszönöm a szülők támogatását és buzdítását!


Újabb sikerek a kézilabdapályán

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK