U12-es csapataink megirigyelték az U14-esek elmúlt heti teljesítményét és ők is százszázalékos eredménnyel zárták a fordulót.

Feltétlenül ki kell emelni leány második csapatunkat, akik annyira komolyan vették a tapasztalatszerzést, hogy két győzelemmel iratkoztak fel az eredménylistára. Első gárdánk kötelező sikerekkel őrizte meg veretlenségét. A fiúk mérkőzésről-mérkőzésre érettebb játékot mutatnak és magabiztosan nyerték mindkét találkozójukat.

Az U15-ös fiúk betegségek miatt csak heten tudták felvenni a harcot az ellenfelekkel. Csere nélkül játszották végül a két mérkőzést, de fáradtságuk ellenére óriási csatában döntetlenre tudták menteni a Kisvárda elleni meccset és megőrizték helyüket a tabella élén.

Eredmények

FU15 Kisvárda, Szent László Gimnázium Tornacsarnoka

DSI Debrecen – Nyírbátori KC 36-22

DSI Debrecen – Kisvárda 29-29

Vezetőedző: Szilágyi Attila

Szilágyi Attila: Sajnos megfogyatkozva, négy hiányzóval tudtunk csak elutazni Kisvárdára. Az első ellenfél a Nyírbátor csapata volt, ezt a mérkőzést a tartalékos együttesem meglepően jó játékkal 36-22-re nyerte meg. A következő mérkőzést a hazai csapattal játszottuk, itt már kiütközött a fáradtság, ezzel egyenes arányban a koncentráció hiánya. Ez elsősorban a ziccerek kihasználatlanságában és a védekezés pontatlanságában mutatkozott meg. Így az eredmény 29-29 lett. Van mit javítanunk a következő hetekben.

LU12 Hajdúnánás, Hódos I. Sport-és Rendezvénycsarnok

DSI Debrecen I. – Hajdúnánás SK III 30- 5

DSI Debrecen I. – Hajdúnánás SK II. 22-12

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: A lányok már nagyon várták az újabb mérkőzéseket. A Nánás III. csapata nem okozott gondot, az elejétől fogva kézben tartottuk a meccset. Viszont a Nánás II. valamiért a mumusunk, a forgatókönyv majdnem úgy alakult, mint Kisvárdán. Ismét vezettek ellenünk, de most hamarabb átvettük a vezetést és gyors rendezetlen védelem ellen sorra gólokkal büntettük az ellenfelet. Mindenki kivette a részét, hogy kettős győzelemmel zárjuk a napot.

DSI Debrecen II. – Tiszalöki VSE 23-16

DSI Debrecen II. – KK Hajdúszoboszló 23-12

Vezetőedző: Szilágyi Réka

Szilágyi Réka: Számunkra ez a forduló különösen fontos volt, hiszen újoncként most csatlakoztunk be a bajnokság küzdelmeibe. Elsődleges célunk a tapasztalatszerzés, a folyamatos fejlődés, valamint annak felmérése, hogy jelenleg hol tartunk, és mely területeken van szükség további javulásra. A lányok mindkét mérkőzésen ügyesen helytálltak, és nagy lelkesedéssel, fegyelmezetten játszottak. Az eredmény sem maradt el: mind a Tiszalök, mind a Hajdúszoboszló ellen győzelemmel zártuk a találkozókat. Ezek a sikerek jó visszajelzést és erős motivációt adnak a csapat számára. Bár még az út elején járunk, biztató jeleket láttunk, amelyek megerősítenek bennünket abban, hogy jó irányba haladunk. Tovább dolgozunk, gyakorlunk, és várjuk a következő mérkőzéseket, ahol újabb lehetőség nyílik a fejlődésre és a tanulásra. Gratulálok a lányoknak!

FU12 Hajdúnánás, Somorjai L. Sportcsarnok

DSI Debrecen – Dombrádi Mobil DSE 30- 7

DSI Debrecen – Buji DSE 35- 2

Vezetőedző: Vida Szabolcs

Vida Szabolcs: A két mérkőzésen sok könnyű gólt tudtunk lőni a szerzett és védett labdákból. Nagyon örültem, hogy mindenkinek sikerült gólt szerezni a meccseken.


Újabb remek eredmények kéziseinktől

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK