Hajdúnánáson rendezték a Leány U13-as Gyermekbajnokság 2. fordulóját.

A Hódos Imre Sport -és rendezvénycsarnokban a DSI Debrecen kézilabdázói két korosztályan – 2010 és 2011 - képviseltették magukat. Ebből adódóan csapataink egymás ellen is megmérkőztek, mely párharcot az idősebbek nyertek. Hadady Mónika tanítványai a Balmazújvárossal vívták a második mérkőzést, mely összecsapást az LKSE fiataljai nyerték.

Milánik Zoltán lányai viszont a Hajdúszoboszló elleni találkozójuk végén győztesen hagyták el a pályát, így mindkét szombati akadályt sikeresen vették.

Eredmények:

DSI Debrecen 1(2010-es korosztály) – DSI Debrecen 2(2011-es korosztály): 33-6

DSI Debrecen 2 - Balmazújvárosi LKSE: 10-19

DSI Debrecen 1 – Hajdúszoboszló: 28-10

Milánik Zoltán: Az első mérkőzésen egyesületünk fiatalabb korosztálya értelemszerűen nem tudta velünk felvenni a versenyt, számukra csak a tisztes helytállás lehetett a cél. A Hajdúszoboszló elleni párharc során tanítványaim az alapjátékunkat szinte hibátlanul oldották meg. Az edzéseken gyakoroltakat védekezésben és támadásban - elővételezés, labdacsapda, előindulás, gyors labda felvitel – viszont láttam a pályán.

Hadady Mónika: Tavaly sorra nyertük az U11-es bajnokságban a mérkőzéseket, ebben az évben azonban nem az U12-ben, hanem az U13-ban indultunk, mely korosztályban próbálunk többet fejlődni, minél nagyobb tapasztalatra szert tenni. Mindez nem könnyű feladat, hiszen nálunk nincs 2010-es születésű kislány és itt egy év is sokat jelent, érettségben, fizikai erőben, játék tudásban és pszichésen is. Az első mérkőzésen ellenfelünk játékosai nagyobbak, erősebbek és gyorsabbak voltak nálunk. Igyekeztünk helyt állni velük szemben, de a vereség elkerülhetetlen volt. A második párharc során az első félidőben partiban voltunk a Balmazújvárossal, ám szünet után nem tudtuk tartani velük a lépést. Ami örömteli, a lányok egyre jobban alkalmazkodnak a kihívásokhoz, igyekeznek, szorgalmasak, de még van bőven hova fejlődnünk. Számunkra az ősz nagy kihívást jelent, de hiszem, hogy idővel beérik a befektetett munka gyümölcse és kamatoztatni tudjuk az itt szerzett tapasztalatokat, ugyanis a különböző tornákon a saját korosztályunkban indulunk el.


Újabb fordulót teljesítettek ifjú kéziseink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK