Az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, az előzetes nevezések alapján népes mezőny érkezik Debrecenbe.

hiszen 3 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzéremmel zárták a versenyt. A szombati OB-n a cívisvárosi tollaslabdásokat a Debreceni Sportcentrum – Sportiskola versenyzői képviselik.  Egyrészt a három korosztályos válogatott – Orosz Tekla, Kovács Fanni, Tóth Kristóf, másrészt a még rutintalanabb, de roppant tehetséges fiatalabb, kezdő sportolók.

Orosz Tekla jó játékkal győzöttt a Diákolimpián korosztályában, míg Kovács Fanni egy korosztállyal fentebb szintén remek formában versenyzett és csak egy idősebb versenyző tudta legyőzni, ezáltal második helyen végzett.

Tóth Kristóf öt hetes kihagyás után most tér vissza a pályára. A kazanyi Európa-bajnokságon kiújult sérülése akadályozta a bajnokságra való felkészülését, de biztosak lehetünk benne, hogy mindent meg fog tenni az eredményes szereplés érdekében.

A verseny az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban ingyenesen látogatható, a mérkőzések szombaton   10 órakor kezdődnek, a döntőkre előre láthatóan késő délután kerül sor.

U-15-ös Tollaslabda Magyar Bajnokság Debrecenben

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK