A Multi Alarm SE csarnokában rendezték meg hétvégén a Felnőtt Tollaslabda Magyar Bajnokságot.

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválósága sima győzelemmel kezdett egyéniben (21-7, 21-10), hiszen a legjobb harminckettő magabiztosan verte Turzó Balázst (FBSE). A nyolcaddöntőben a hazai színekben versenyző Kováts Máté sem tudta megizzasztani (21-8, 21-17), sőt a következő körben a legutóbbi ifjúsági olimpiát megjárt szegedi Pápai Balázst is két játszmában múlta felül (21-12, 21-10). A legjobb négy között a másik Pápai testvér, Bálint várt rá. Tóth Kristóf az első szettet nyerte, majd a másodikat elveszítette, de a döntő játszma után (21-16) ismét a DSC-SI fiatalja örülhetett. A fináléban a legnagyobb esélyes Pytel Gergő várt rá. A pécsi tollaslabdázó az aranycsatában egy kiváló mérkőzésen múlta felül Kristófot (21-11, 21-13).

Párosban Horváth Csanád (MASE) oldalán vágott neki a küzdelmeknek, és két győzelem után máris a döntőbe jutás volt a tét a korábban már említett Pápai fivérek ellen. A végletekig kiélezett találkozó (21-19, 22-20) előbbi duó sikerével ért véget. A döntő izgalmas csatát hozott, ahol Kristóf korábbi edzője, Mester József (Hajdú Gabona DTC) és társa, Kereszti Zoltán diadalmaskodott három játszmában (19-21 21-11 21-17).   

Tóth Kristóf egyéniben és párosban is ezüstérmes Pécsen

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK