Tavaszi gólzápor
2026. 03. 18. (szerda) 09.15
Remek rajtot vettek Lukács Ákos tanítványai, a tavaszi nyitányon húszat vágtak a Vásárosnaménynak, előző hét szombaton pedig 11 alkalommal terhelték meg a Loki Focisuli kapuját. Kedden újabb kihívás várt fiataljainkra, akik a 7. helyen álló Püspökladány otthonában léptek pályára, és folytatni akarták a győzelmi szériát.
Ennek megfelelően kezdtünk, még csak 6 perc telt el a mérkőzésből, már 2-0-ra vezettünk. Azt történt a pályán, amit mi akartunk, beszorítottuk ellenfelünket védőharmadába, nagy nyomást helyeztünk rájuk. A 17. minutumban már háromnál tartottunk, szünetig pedig még kétszer zörgettük meg a hálójukat.
A pontok sorsa eldőlt, már csak az volt a kérdés, a végére mennyi lesz közte. Az olló pedig tovább nyílt, az 50. percben 0-8 állt az eredményjelzőn. Ekkora előny birtokában sem lassítottunk, széleken rendszeresen megbontottuk a hazai védelmet. Helyzetek sorát dolgoztuk ki, találataink számát is gyarapítottuk, a 70. minutumra 12-nél tartottunk. A gólzápor még nem ért véget, a hármas sípszóig még négyszer juttattuk a labdát a vonalon túlra, így kiütés lett a vége.
MLSZ Regionális U17 Alap Keleti csoport 16. forduló
Püspökladányi LE – DSI Debrecen: 0-16 (0-5)
DSI Debrecen: Kovács (Bíró 46’) – Tóth N., Bihari (Szabó Á. 46’), Sörlei (Czipa 56’), Tóth B. (Farkas 56’), Milbik, Szabó G., Katona (Lehner 56’), Balogh (Kemecsei 46’), Kulcsár B., Nagy L. (Balog 56’)
Edző: Lukács Ákos
Gólszerzők: Nagy L. 3’, 6’, 17’, 40’, 54’, Tóth B. 38’, Tóth N. 47’, 50’, 58’, Milbik 49’, 73’, Farkas 63’, 70’, Czipa 79’, Szabó G. 81’, Lehner 84’
Lukács Ákos: Kis túlzással azt mondhatom, BL-menetrendben játszunk, ugyanis három nap alatt kétszer léptünk pályára. Fizikálisan azonban rendben vagyunk, a szerdai meccsen is lendületesen és nagy fölényben futballoztunk. Az első pertől az utolsóig mi domináltunk, birtokoltuk a labdát, széleken veszélyes támadásokat vezettünk, helyzeteinkkel jól sáfárkodtunk. Fegyelmezetten játszottunk, bár az utolsó tíz percre kissé kiengedtünk, ez most belefért, de a rájátszásban már nem engedhető meg. Nagyon büszke vagyok a srácokra, tavasszal három meccsen 47 gólt szereztünk.

