Nyolc pontos vereséget szenvedett a Budapesti Honvéd otthonában a DKA-DSI ,,A” csapata a Fiú Kiemelt Kadet Bajnokság Keleti csoportjában. A cívisvárosi kosarasok három sikeresen megvívott találkozó után először gratuláltak az ellenfélnek.

Fiú Kiemelt Kadett Bajnokság Keleti-csoport, 4.forduló

Budapesti Honvéd – Debreceni KA-DSI „A”     63 – 55 (19-14, 11-11, 11-14, 22-16)

DKA-DSI: Jurák Botond 7/3, Kanyári Dániel 7/3, Balázsi Soma 11, Kanyári Bence 7, Csikai András 8 Cserék: Neuwirth Bence 3, Fritsch Gergő 2, Farkas Csanád 7/3, Petrikovits Norisz 3/3, Turcsik Ágoston, Kanyári Kristóf, Jakab Emil.

Edzők: Kovács Balázs, Boldizsár Ferenc

Kovács Balázs: Elszenvedtük első vereségünket a kiemelt főtáblán. Egy nagyon agresszíven védekező csapattal kerültünk szembe és inkább fizikailag múltak felül minket, mint kosárlabdában. Nem tudtunk úgy dominálni a gyűrű alatt, mint a korábbi mérkőzéseken így kevesebb indításos kosarat szereztünk és kevesebb pontunk volt a trapézból. Az egész mérkőzésen látszott, hogy nem vagyunk elég frissek, ami a büntető dobásokban és a rossz döntésekben mutatkozott meg. A csapat nagyon nagyot küzdött, mert Csikai Andris sérülése után is volt tartásuk és egy támadás erejéig a vezetést is megszereztük a negyedik negyed közepén, azonban nem tudtuk tartani az eredményt, így a Honvéd megérdemelt győzelmet szerzett. A bajnokság első szakaszát három győzelemmel és egy vereséggel zártuk, ami nagyon bíztató a folytatásra nézve. Az őszi szünetben három játékosunk utazik a válogatottba, a többiek pedig Debrecenben készülnek a további küzdelmekre. A vereség ellenére is gratulálok a csapatomnak.

Szoros végjáték után fővárosi siker

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK