Tóth Kristóf egyéniben és párosban is első helyen végzett.

A Debreceni Sportcentrum –Sportiskola tollaslabdázói 2 arany-, 1 ezüst- és 3 bronzérmet szereztek a Lendván megrendezett nemzetközi versenyen. Az öt ország több mint 150 sportolóját felvonultató eseményen három kategóriában osztottak érmeket (U-11, U-13, U-15).

A legeredményesebben az U-13-as korosztályban induló Tóth Kristóf szerepelt, aki a három nap alatt egyéniben, és párosban - az érdi Kiss Kasza Miklóssal az oldalán- sem talált legyőzőre.

Érdekesség, hogy az egyes döntőjét azzal a cseh ellenfelével szemben vívta, akit a csoportmeccsek során szoros csatában már megvert (21/17, 21/18), az aranyról döntő későbbi találkozón pedig viszonylag sima győzelmet aratott David Sliva ellen (21/8, 21/13). 

Az U-11-es Orosz Tekla először szerepelt nemzetközi mezőnyben. A debütálás kiválóan sikerült, hiszen egyéniben meg sem állt a fináléig, de ott háromjátszmás nagy csatában alulmaradt, így ezüstéremmel zárt. Párosban, cseh partnerével is dobogóra állhatott, a bronz értékét növeli, hogy ezt a remek eredményt a két évvel idősebbek között sikerült elérni.

Az U-15-ös korcsoportban Kiss Bence megőrizte az elmúlt hetekben nyújtott jó teljesítményét, aminek köszönhetően egyéniben és párosban is harmadik helyen végzett.

 

 

Eredmények:

U-11 korosztály:

Leány egyéni:               2./ Orosz Tekla

 

U-13 korosztály:

Fiú egyéni:                   1./ Tóth Kristóf

Fiú páros:                     1./ Tóth Kristóf, Kiss Kasza Miklós ( Érdi VSE )

Leány páros:                 3./ Orosz Tekla, Natalie Soukopova ( cseh )

 

U-15 korosztály:

Fiú egyéni:                   3./ Kiss Bence

Fiú páros:                     3./ Kiss Bence, Borna Car ( horvát )

                                              

                                                                                             

 

Szlovéniában is letették névjegyüket

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK