Rég nem látott mezőny, több mint ötszáz utánpótlás korú judoka lépett tatamira Egerben az őszi szezon első hazai országos cselgáncs tornáján.

A huszonharmadik alkalommal megrendezett versenyen a szervezők a szokásokhoz híven ezúttal is megemlékeztek az 1995-ben, harminckét éves korában, autóbalesetben elhunyt kiváló egri edzőről, Tóth Péterről. A nap során négy korcsoportban mérték össze tudásukat a magyarok mellett Romániából, Szerbiából és Ukrajnából érkezett fiatalok.

A Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban eredményesen szerepelt a DSC-SI szakosztálya, cselgáncsozóink két arany-és három bronzéremmel, valamint három további értékes helyezéssel térhettek haza. A serdülőknél (U13-U14) remekelt a 48 kg-os Süveges Fanni, akit a fináléban Bozsó Zita (Vasas Judo Kft.) sem tudott megállítani.

Szintén százszázalékos mutatóval rukkolt elő az U11-es, 35 kilós Fancsali László (Diák B), a debreceni tehetség Kutas Ákost (Rákosmenti SE) múlta felül az aranycsatában. Az eredményhirdetésnél egyaránt a dobogó harmadik fokára állhatott fel Harman Szonja (Diák A, 50 kg), Salamon Lea (Diák B, 44kg) és a legfiatalabbaknál (U10) Tóth Ábel (Diák C, 36kg).

Fedora Sándor (Diák A 41kg) az ötödik, Deák Bence és Harman Antal -mindketten Diák C, 33kg- a hetedik helyen fejezték be a versenyt. 

Süveges Fanni és Fancsali László aranyérmes a Tóth Péter emlékversenyen

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK