Hódmezővásárhely adott otthont a II. Hód Sprint – CSOMIÉP pénzdíjas úszóversenynek.

Másodjára rendezte meg a HÓD-FÜRDŐ Kft. azt a rövidpályás versenyt, mely megmérettetés döntőinek első három helyezettje a fiataloknál tárgyjutalomban, a felnőtteknél pedig pénzdíjban részesült.

35 csapat 254 úszója állt rajtkőre az egynapos versenyen, mely eseményen a DSI Debrecen kiválóságai is medencébe ugrottak az 50 és 100 méteres távokon. Egyesületünk sportolói kiválóan teljesítettek, 7 arany-, 11 ezüst-és 11 bronzéremmel zárták a versenyt, a csapat pedig másodikként végzett.

Az aranyakat illetően két úszónk duplázott, Végh Eszter 50 és 100 mellen, míg Zombori-Szalontai Ferenc 100 vegyesen és 100 mellen is elsőként csapott célba. Kovács Kitti 100 háton, Rácz Anna Lilla 100 vegyesen, míg klasszisunk, az egyéni versenyt második helyen záró Senánszky Petra 100 gyorson tudott nyerni.

Érmesek:

Eitler Péter

- 100 gyors 2. hely

- 50 gyors 3. hely

Fábián Gergő

- 100 gyors 3. hely

Kenyeres Gergő

- 100 hát 3. hely

- 50 hát 3. hely

Kocsány Alexandra

- 100 gyors 3. hely

- 100 vegyes 2. hely

- 50 gyors 2. hely

- 100 pillangó 2. hely

Kovács Kitti

- 100 hát 1. hely

- 50 hát 2. hely

- 100 pillangó 3. hely

Mikita Zalán

- 100 pillangó 3. hely

Rácz Anna Lilla

- 100 hát 2. hely

- 50 pillangó 2. hely

- 100 vegyes 1. hely

- 50 hát 3. hely

- 100 pillangó 3. hely

Senánszky Petra

- 100 gyors 1. hely

- 50 pillangó 3. hely

- 50 gyors 2. hely

Takács Lilla

- 100 mell 3. hely

Végh Eszter

- 50 mell 1. hely

- 100 mell 1. hely

Virág Ágnes

- 50 mell 2. hely

- 100 mell 2. hely

Zombori-Szalontai Ferenc

- 100 vegyes 1. hely

- 100 mell 1. hely

- 100 pillangó 2. hely


Sprintben is remekeltek úszóink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK