A Karcag pont nélkül távozott Debrecenből.

A labdarúgó bajnokság második helyén álló U17-es DSC-SI a harmadik Karcag ellen lépett pályára az idényben utoljára hazai közönség előtt. Az első félidőben öt perc leforgása alatt háromszor is eredményes volt csapatunk, az előnyt a végére sikerült megduplázni. Az U19-es találkozón 0-2-ről fordított a DSC-SI, míg Balogh József és Szabó János együttese a Sényő otthonában aratott győzelmet.

 

 

 

 

 



Eredmények:

26. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet:

Sényő - DSC-SI 3 – 4 (1-2)

Gólszerző: Lukács Dániel (2), Anton József Nándor, Juhász Ferenc Dániel

Edző: Balogh József

Értékelés:,, Vereséggel felérő győzelmet arattunk! Nagyon hullámzó teljesítményt nyújtottunk egész mérkőzés alatt. Mikor előnybe kerültünk akkor visszavettünk a tempóból, és ez megbosszulta magát. Ezen a mérkőzésen is bebizonyosodott,  hogy egyik csapat ellen sem lehet visszafogottan játszani. Csak a győzelemhez tudok gratulálni.”

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

Sényő - DSC-SI 1 – 6 (0-4)

Gólszerző: Szegvári Ákos (3), Tóth Máté Tamás (2), Berki Balázs István

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Már az első játékrészben sikerült eldöntenünk a mérkőzést. Koncentráltan, fegyelmezetten és szép támadásokat vezetve játszottunk ez idő alatt. A második félidő sajnos sokkal gyengébbre sikeredett, de nem vagyok elégedetlen, mert nagyon magabiztos játékkal hoztuk a kötelezőt.”

 

26. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI - Karcag 6 – 0 (3-0)

Gólszerző: Asztalos Márton (4), Nemes Zétény Márton, Spitzmüller Levente

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, A tabella harmadik helyezettjével szemben jó iramú mérkőzésen ilyen arányban is megérdemelten nyertünk a lelkes, jól játszó Karcaggal szemben. Bebizonyítottuk, hogy nem véletlenül szereztük meg a második helyet a bajnokságban a Várda mögött. Gratulálok csapatomnak az egész évi teljesítményéhez, a játékosok hozzáállásához, akik nemcsak a bajnokságban remekeltek és lettek ezüstérmesek, hanem a Megyei Futsal Bajnokságot is veretlenül nyerték meg, az első helyen végeztünk.  Szép volt Fiúk!”

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI - Karcag 5 – 2 (0-2)

Gólszerző: Sándor Huba Mihály (3), Galla Patrik Balázs, Sallai Csaba

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Kiábrándító első, jobb második félidő. Ilyen gyengén egész bajnokságban nem játszottunk, igaz keretünk sem volt ma elfogadható. 0:2 után próbáltuk szünetben rendezni sorainkat, helyre tenni magunkat.  Csak a győzelemnek tudok örülni illetve a megszerzett második helyünknek. A megyei Futsal bajnokságban is sikerült a második helyen végezni."

Sima győzelem a rangadón

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK