Hétvégén rendezték meg a kadet korosztály egyik legnagyobb európai vívóversenyét, a klagenfurti párbajtőr körversenyt, ahol Sárvári Rita is pástra lépett, és az egyéni után csapatban is jól vívott.

A szombati egyéni megmérettetések során Rita a 260 fős, rendkívül erős mezőnyben állt helyt. Magabiztos vívással egészen a 25. helyig jutott, ami kimagasló eredmény egy ilyen rangos nemzetközi viadalon. A DSI Debrecen vívója a legjobb 32 közé kerülésért a lengyel Furmant búcsúztatta (15-11), majd menetelését végül a később ezüstéremig jutó Horváth Lotti, a korosztály világbajnoka és válogatott csapattársa állította meg, aki 15-9-re nyert.

Másnap következett a csapatverseny, ahol 46 együttes mérkőzött meg egymással. A Sárvári Rita, Laskawy Lili, Nébald Melinda és Tóth Alíz alkotta hármas számú magyar kvartett a tizenhat közé jutásért a lengyelek négyes csapatát verte meg 45-35 arányban, majd a nyolcaddöntőben a németeket 45-29-re. A legjobb nyolc között viszont egy tussal maradt alul (40-41) az USA 3-mal szemben. Ezt követően Izrael (38-45) és Lengyelország (34-38) is jobbnak bizonyult, így a Sárvári Ritával felálló csapat a magyarok közül a legjobb helyen, nyolcadikként zárt.


Remekül szerepelt a klagenfurti kadet európai körversenyen Sárvári Rita

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK