Remek rajtot vettek az U15-ös fiúk a korosztályos bajnokság második csoportkörében
2025. 11. 12. (szerda) 22.19
Az első kör után el voltak keseredve Szilágyi Attila tanítványai, hogy önhibájukon kívül nem a felsőházban folytathatják a bajnokságot, de a hosszabb pihenő segítette őket abban, hogy túltegyék magukat ezen, és kettős győzelemmel kezdték a második kört. A fiatalabbaknál a lányok folytatták a győzelmi sorozatot és már nagyon várják, hogy erősebb csapatok ellen is megmutathassák tudásukat. A fiúk két olyan ellenfél ellen léptek pályára, akik jóval előttük járnak a kézilabda tudományának elsajátításában. Nem könnyítette meg a dolgukat az sem, hogy három olyan játékosuk nem tudott játszani a fordulóban, akikkel erősebb lett volna a játékoskeret. Mindkét mérkőzésnek vereség lett a vége, de az első találkozó gyámoltalan játéka után a következő összecsapáson már mutattak kézilabdás életjeleket, és sokkal bátrabban kézilabdáztak.
Eredmények
FU15 Nyírbátor, Oktatási Centrum
DSI Debrecen – Kisvárda 38-23
DSI Debrecen – Nyírbátor KC 28-16
Vezetőedző: Szilágyi Attila
Szilágyi Attila: Az első mérkőzést a jó erőkből álló Kisvárda csapatával játszottuk. A fiúk nagyon jó teljesítménnyel hozták a győzelmet. A második meccsen a házigazda Nyírbátor ellen léptünk pályára, itt is hoztuk a mérkőzést. Összességében megdicsérem a fiúkat a kitűnő hozzáállásukért.
LU12 Nádudvar, Sportcsarnok
DSI Debrecen – Marso TCE Nyíregyháza-Kertváros 24-5
DSI Debrecen – Aranysárkány Focisuli Nyírbátor SE 36-2
Vezetőedző: Milánik Zoltán
Milánik Zoltán: A lányok ismételten nagyon várták a következő két mérkőzést, mert gyakoroltunk néhány figurális játékot és megakarták mutatni, hogy mérkőzésen is meg tudják csinálni. Sikerült! Nagyon szépen játszottunk akár felállt fal ellen, akár rendezetlen védelem ellen. Ismételten sokat elővételeztünk és labda csapdáztunk védelemben. Rendezetlen védelem ellen vagy gyors passzokkal vittük fel a labdát vagy pontos indítások jellemezték játékunkat.
FU12 Hajdúnánás, Somorjai L. Sportcsarnok
DSI Debrecen – Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit KFT 10-31
DSI Debrecen – Mátészalkai MTK I.18- 9
Vezetőedző: Vida Szabolcs
Vida Szabolcs: Két olyan ellenfelünk volt, akik jóval előrébb járnak a kézilabda tanulásában, mint mi. A Nyíregyháza ellen bátortalanul, megszeppenve játszottunk és nagy gólkülönbségű vereséget szenvedtünk. A Mátészalka I. csapatával szemben már jóval bátrabban támadtunk és jobban is védekeztünk, de ennek a mérkőzésnek is vereség lett a vége.

