Nagypénteken nyolc csapat részvételével rendezték meg a Húsvéti Nagy Gólvadászat Kupát.

Két, négyes csoportban kezdődtek meg a küzdelmek a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei településen, ahol egy évvel ezelőtt Makra Béla és Koroknay Péter tanítványai ezüstéremmel zártak. A DSI Debrecen legénysége most is esélyesként érkezett, és az első csoportmeccsen könnyed, sima győzelmet arattak a rendező Jászfényszaru ,,A” együttese ellen. A folytatásban a Gyöngyösi AK következett, ifjú focistáink 0-1-ről felállva fordítottak és tartották meg makulátlan mérlegüket. A kvartett első helyéről döntő összecsapáson az addig szintén százszázalékos, igen jó erőkből álló Jászberény ellen léptek pályára a fiúk. Az egyszer 18 perces, küzdelmes találkozón sok helyzet kimaradt, a 0-0-s döntetlennel, jobb gólkülönbségének köszönhetően a DSI Debrecen szerezte meg a csoportgyőzelmet.

Az elődöntőben az ,,A csoport másodikja, a Szigetvár Kell egy csapat várt a fiúkra. Egy-egy gól esett mindkét oldalon, jöhetett a büntetőpárbaj, ahol kapusunk, Vékony Milán lehúzta a rolót, míg Nagy Dénes és Váradi Szabolcs pontosan célzott, két kör után jöhetett a cívisvárosi ünnep!

De a java még hátravolt! A fináléban -újra- a csoportból már ismerős Jászberénnyel találkozott csapatunk. Az aranycsata kiváló színvonalat hozott, és két szépségdíjas Váradi Szabolcs találattal a DSI Debrecen hódította el a kupát. A döntőben duplázó játékosunk mindemellett átvehette a torna legjobb játékosának járó különdíjat is.

A torna után Makra Béla vezetőedző elmondta: Nagyszerű tornán vagyunk túl, amely remekül szolgálta a gyerekek fejlődését. A játékkal és a küzdeni tudással is maradéktalanul elégedett voltam, sok, edzésen tanult dolgot viszont láttam, ami örömteli! A döntőben nagyszerű játékkal, hatalmasat küzdve és két parádés góllal megérdemelten hódítottuk el a kupát! Nagy gratuláció a játékosaimnak!

A csapat tagjai: Bátori Sándor, Benedek Barna, Hermann Áron, Minárcsik Botond, Nagy Dénes, Nagy Zalán, Sándor Ábel, Váradi Szabolcs, Vékony Milán

Edzők: Makra Béla és Koroknay Péter

Mérkőzések:

DSI Debrecen-Jászfényszaru 3-1

G: Nagy Dénes 2, Váradi Szabolcs

DSI Debrecen-Gyöngyösi AK 2-1

G: Váradi Szabolcs, Nagy Dénes

DSI Debrecen-Jászberény 0-0

Elődöntő:

DSI Debrecen-Szigetvár Kell egy csapat 1-1

G: Nagy Dénes

Büntetőkkel: 3-1

Döntő:

DSI Debrecen-Jászberény 2-0

G: Váradi Szabolcs (2)


Remek játékkal tornagyőztes U11-es labdarúgó csapatunk Jászfényszaruban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK