EMD-Endoscope Technology - Bestrong (II.Fekete Zsolt Emlékverseny), Diák "A" és "B" fiú-lány cselgáncs Magyar Kupa versenynek ad otthont 2017. április 8-án a Főnix Csarnok.

Öt ország mintegy 350 judokája lép tatamira szombaton a Magyar Kupa küzdelmeiben.  A magyarokon kívül román, ukrán, szlovák és fehérorosz sportolók is indulnak a 2005-ös és 2006-os korosztályok számára kiírt versenyen. A rendező Debreceni Sportcentrum-Sportiskola cselgáncs szakosztálya 12 fővel képviselteti magát.

Az esemény 10.45-kor az ünnepélyes megnyitóval kezdődik, majd 11 órától már az öt tatami kap főszerepet. A Diák A-B Magyar Kupa egyben Fekete Zsolt-emlékverseny is, tisztelegve a város dzsúdó sportjának korszakos egyénisége előtt.

Nagy István, a DSC-SI cselgáncs szakosztályvezetője elmondta:,, Örömmel tölt el, hogy 2016 után újra megrendezhetjük a Magyar Kupa versenyt,amely hivatalosan is szerepel a Magyar Judo Szövetség hazai versenynaptárában. Köszönettel tartozom a vezetőségnek, a szponzoroknak és mindenkinek, aki részt vett a szervezésben, remélem sikerül ismét népszerűsíteni a cselgáncsot, ezzel is tisztelegve a korábbi kiváló debreceni edző, Fekete Zsolt emléke előtt. Nemcsak hazánkból, de a környező országokból is erős csapatok jelezték részvételüket, ezért garantált a küzdelem és a magas technikai színvonal. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola 12 versenyzővel vág neki a megmérettetésnek, érmeket és jó helyezéseket várok, hiszen van olyan judokánk, aki már több korosztályos országos bajnokságon is letette a névjegyét. Mindenkit szeretettel várunk a Főnix Csarnokba, a belépés ingyenes”.- zárta gondolatait az Eb- bronzérmes tréner.

Súlycsoportok:

Diák A férfi : -32,-35,-38,-41,-45,-49,-54,-60,-66,+66

Diák A női : -32,-35,-38,-41,-45,-50,-56,+56

Diák B férfi : -29,-32,-35,-38,-41,-45,-50,-55,-60,+60

Diák B női : -30,-33,-36,-40,-44,-49,+49

 

Rangos dzsúdó esemény Debrecenben!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK