A DSI Debrecen triatlonistája szombaton a portugáliai Monte Gordoban rendezett Európa-kupán állt rajthoz, ahol erős mezőnyben és nehéz pályán bizonyított.

Pusztai Dóra számára ez volt az első igazi elit Európa-kupa, ahol mind a pálya, mind a mezőny komoly kihívást jelentett. Az úszást jól kezdte, de a hajrában hatalmas hullámokba csapódtak a versenyzők. Az első bójáig sikerült kimaradnia a verekedésből, utána viszont többször víz alá került. A kifutás a homokban meglepően jól ment, itt már előrefelé tudott törni.

Kerékpáron a kis szakadások után a 4. bolyba ért fel, de ezt a hátrányt hamar ledolgozta, és az élmezőnyben tekert tovább. A futást nagyon jó tempóban kezdte meg, körülbelül a 40. helyről indulva végül a 24. helyen ért célba.


Pusztai Dóra 24. lett a Monte Gordoban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK