A nyitófordulóban aratott sima győzelem után ezúttal jóval nehezebb feladat várt csapatunkra.

Az U15-ös fiúk második játéknapján a nádudvariak ellen sokáig tartotta a lépést az ellenféllel a csapat, de a második félidőben egy 0-7-es játékszakasszal, a játék addigi képe alapján nem várható, nagy gólkülönbségű vereség alakult ki. A második mérkőzés tétje az volt, hogy marad-e esélyünk – némi szerencsével – a felsőházba jutásra, vagy – balszerencsés esetben – az alsóházi folytatás vár ránk. A győzelemmel a felsőházi esély kisebb valószínűséggel megmaradt, és nagyobb valószínűséggel elkerültük az alsóházat. Bár ehhez még az ellenfeleknek is lesz némi szavuk.

Mérkőzések:

FU15 Püspökladány, Gellér Sándor Sportcentrum

DSI Debrecen – ASH-Nádudvar 24-35

DSI Debrecen – Hajdúnánás I. 33-24

Vezetőedző: Szilágyi Attila

Szilágyi Attila: A DSI Debrecen U15-ös csapata Püspökladányban játszotta mérkőzéseit. Az első találkozót elvesztettük a Nádudvar ellen (24-35), majd a másodikat megnyertük (33-24) a Hajdúnánás ellen.


Püspökladányban folytatták a bajnokságot az U15-ös kézis fiúk

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK