A pénteki budapesti verseny után kedd délután a Pápai Sportcentrumban folytatódott a Magyar Nagydíjsorozat.

A nemrég átadott pápai atlétikai stadionban a sportág hazai kiválóságai álltak rajthoz az erős nemzetközi mezőnyben. Városunkat a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola négy atlétája képviselte. Ahogy budapesti, úgy a pápai viadal is világbajnoki kvalifikációs verseny is volt egyben.

Pénteken Kerekes Gréta egyetlen századdal győzte le riválisát, Tóth Annát és ért elsőként célba 100 gáton 13.49-es idővel. Ifj. Tomhauser István tanítványa ezúttal kicsivel elmaradt a fővárosban futott idejétől, 13.54-nél állította meg az órát és állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Kerekes századra azonos idővel ért célba, mint Tóth Anna, a célfotó alapján viszont a diósgyőri gátasnak adták az ezüstérmet. A számot az amerikai Gabrielle Cunningham nyerte (13.19).

A budapesti viadalt szintén első helyen zárta rúdugrónk, Klekner Hanga, ezúttal viszont meg kellett elégednie a bronzéremmel. Magyar bajnokunk elsőre vitte a 401 centis kezdőmagasságot, a 411-et azonban csak másodjára sikerült átugrania. A 421-et és a 431-et harmadjára tudta teljesíteni, a 441-et viszont már nem sikerült leküzdenie. A győztes Jaqueline Otchere és a második Maryna Kyliypko szintén ezen a magasságon zárta a versenyt, ám az érmek sorsáról a kevesebb rossz kísérlet döntött.

400 gáton a Koroknai fivérek álltak rajthoz, Tibor 51.34-es idővel negyedikként, míg Máté 51.90-nél megállítva az órát hetedikként haladt át a célvonalon.

Eredmények:

400 gát Koroknai Tibor 4. 51.34, Koroknai Máté 7. 51.90

100 gát Kerekes Gréta 3. 13.54

Rúdugrás Klekner Hanga 3. 4.31


Fotó: Facebook/Magyar Atlétika - Hungarian Athletics

Pápáról is érmekkel tértek haza atlétáink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK