A DSI Debrecen három korosztálya lépett pályára a regionális bajnokságok hétvégi fordulóiban.

U19

Jankovics Sándor tanítványai döntetlennel kezdték felsőházi szereplésüket, viszont előző héten nem léptek pályára, ugyanis szabadnaposak voltak. A következő párharcra a 3. fordulóban került sor, szombaton az Orosházát fogadták. Hamar megmutatkozott, ezen a napon csapatunk van jobb formában, Kovács Dániel már a 6. percben mattolta a vendégek védelmét. A folytatásban is fiataljaink domináltak, a 30. minutumban pedig Bagi Tamás megduplázta az előnyt. Fordulás után is a Jankovics-fiúk irányították a játékot, a nyomást nem is bírta sokáig az orosházi védelem, az 57. percben Törőcsik Árpád is bevette a kapujukat. Ifistáink a nagy előny birtokában sem vettek vissza a tempóból, tovább rohamozták ellenfelük kapuját, ennek eredménye, hogy a 78. minutumban Juhász Nándor is feliratkozott a gólszerzők közé. A mérkőzés vége előtt Tar Gyula tette fel az i-re a pontot, beállítva az 5-0-s végeredményt.

MLSZ Regionális U19 Délkelet Felsőház 3. forduló

DSI Debrecen – OMTK-ULE 1923: 5-0 (2-0)

DSI Debrecen: Meszesán – Virág, Lukács (Szabó Z. 46’), Juhász N., Nagy Á. (Tar 60’), Papp P., Vietorisz Á. (Vietorisz B. 46’), Vadon (Bodnár 46’), Haraszin (Reszegi 46’), Kovács D. (Juhász F. 55’), Bagi (Törőcsik 46’)

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Kovács D. 6’, Bagi 30’, Törőcsik 57’, Juhász N. 78’, Tar 89’

Jankovics Sándor: Legszebb álmaimban sem számítottam ilyen biztos sikerre. Egy Orosházát ilyen arányban legyőzni nagyszerű fegyvertény. A nagy szél ellenére domináltunk, nem hagytuk, hogy ránk jöjjenek. Már ebben az időszakban is több gólt kellet volna rúgnunk. Szünet után mindenkinek játéklehetőséget adtam, nem csalódtam. Jövő héten Békéscsabára utazunk, onnan is szeretnénk három ponttal haza térni. Gratulálok a srácoknak.

U17

Pénteken azzal a céllal látogattak Sényőre Bende Tibor fiai, hogy megszerzik első felsőházi pontjaikat. Nem volt zavartalan a felkészülés, ugyanis a héten betegség miatt sokan hagytak ki edzést. Fiataljainknak az olykor viharos erejű szél mellett a túlzott agresszivitással futballozó hazaiakkal is meg kellett küzdeniük. Hiába a Sényő időnkénti durva játéka, helyzetek csapatunk előtt adódtak, ám a befejezéseknél rossz döntések születtek. Hiába voltak fölényben srácaink, egy kósza ellentámadásból betaláltak a szabolcsiak. Csapatunk fokozta a tempót, ennek meg is lett az eredménye, Vietorisz Bence a 90. percben megmentett egy pontot az övéinek.

A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy csapatunk egyik játékosát kis híján tettleg bántalmazták. Egy szabálytalanság után három hazai szimpatizáns berohant a pályára, egyikük meg akarta ütni az esetnél vétlen játékosunkat, szerencsére a hazai csapatból többen megakadályozták ebben, illetve a partjelző is határozottan lépett fel. Ez megengedhetetlen a futballpályán, remélhetőleg az illetőt hosszú időre kitiltják a sportrendezvényekről.

MLSZ Regionális U-17 Kelet Felsőház 3. forduló

Sényő – DSI Debrecen: 1-1 (0-0)

DSI Debrecen: Szász (Bartók 46’) – Kalmár, Szőllős (Juhász 82’), Botos (Szemán 82’), Havasi (Kovács D. 64’), Bácsi, Kapczy, Tasi B., Tasi A. (Takács 87’), Szopka, Vietorisz

Edző: Bende Tibor

Gólszerző: Vietorisz 90’

Bende Tibor: Sajnos egész héten sok volt a hiányzónk, betegségek miatt több játékos maradt távol az edzésekről. Az erős, olykor viharos széllel is meg kellett birkóznunk, illetve ellenfelünk túlzott agresszivitásával, mely gyakran durvaságba csapott át, a retorziók viszont elmaradtak. Az első félidőben előttünk adódtak helyzetek, a kaput viszont nem sikerült bevennünk. A második játékrészben egy potyaízű góllal előnybe került a Sényő, de az utolsó percekben sikerült egyenlítenünk. Egy futballpályára nem való eset is történ, egy hazai néző berohant a pályára és csak az ellenfél játékosainak és a partjelzőnek köszönhető, hogy nem tudta megütni tanítványomat.

U14

Cseke Bence együttese a Bódva-Völgye ellen indította a tavaszi szezont, sajnos az alsóházi rajt nem sikerült jól. A borsodiak az első félidőben megszerezték a vezetést, majd fordulás után tovább nyitották az ollót, még háromszor vették be Bíró Levente kapuját és elvitték Debrecenből a három pontot.

MLSZ Regionális U14 Kelet Alsóház 1. forduló

DSI Debrecen – Bódva-Völgyi TSE: 0-4 (0-1)

DSI Debrecen: Bíró – Bihari, Lakatos (Fekete 70’), Tóth B., Szőke (Sipos 75’), Lehner, Baranyai, Varga L., Egeresi, Pásztor (Fülöp 70’), Nagy L.

Edző: Cseke Bence

Cseke Bence: Jobb eredményre számítottam, elsősorban annak tudatában, hogy nem volt rossz a felkészülésünk. Két ellentétes félidőt játszottunk. Az elsőben voltak helyzeteink, de rendre kimaradtak. Szünet után nagyon ránk jött az ellenfél, sorra rúgta a gólokat, így 4-0-ra alulmaradtunk. A vereség jogos, a gólarányt túlzottnak tartom.


Ötössel zárták a hetet a Jankovics-tanítványok

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK