Május 17-én rendezték a Szilágyi utcai UTE Atlétikai Stadionban a III. Szabó István Emlékversenyt.

Az egynapos viadal része a WA Global Calendar-ban, így Világranglista versenynek (World Rankings Competition) minősült, amely megmérettetésen a DSI Debrecen atlétái több számban is rekortánra léptek. Kiválóságaink remek eredményekkel örvendeztettek meg minket, öten is felléphettek a dobogóra.

Távolugrásban gyűjtötték atlétáink a legtöbb medált, szám szerint hármat. A férfiak mezőnyében Török Kelemen László 645 centis ugrásánál csak ketten jutottak messzebbre, így harmadik lett, míg klubtársa, Pintér Erik 6.43-at teljesítve a 4. helyen zárt. Lányaink kibérelték a dobogó két legmagasabb fokát, Szőke Gréta maga mögé utasította a mezőnyt (5.69), Erdős Viktória (5.51) pedig a második legfényesebb medált vehette át. Hodossy-Takács Ráhel is szépen teljesített, 476 centivel hatodik lett.

Hármasugrónk, Sütő Napsugár 11.94-ig jutott, ez a 2. helyhez volt elég, mindössze két centi hiányzott ahhoz, hogy a lefényesebb medált akaszthassák a nyakába.

Súlylökőink közül Csapó Tamás (13.81) hatodikként, míg Gyönyörű Zsigmond (11.10) kilencedikként zárta a számot. A juniorok között viszont Tóth Nándor nem talált legyőzőre, kezéből 15 méter 14 centire szállt a szer, ezzel pedig megnyerte a versenyt.

A hétvége krónikájához tartozik még, hogy a gyöngyösi XVII. Hegyifutó Magyar Bajnokságon Hegedűs Nándor 59.00-ás idővel 12. lett a 36 fős mezőnyben.


Öt atlétánk léphetett fel a dobogóra

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK