Félidőben még a szabolcsiak vezettek, de a végén hazai szempontból jól alakult a Nemzeti Fiú Kadett Kosárlabda Bajnokság Döntőjének első napja.

Két válogatott játékosa nélkül állt oda a feldobáshoz a Debrecen, hiszen Csomort és Tóthot is a csak a cserék közé nevezte Ráthonyi Tamás. Gáspár Mátyás ziccerével indult a találkozó, melyre Sitku Márton válaszolt büntetőkből.  Nagyon megilletődötten kezdtek az együttesek, öt perc elteltével még mindig csak 4-4 volt az eredmény. A negyed végéhez közeledve pályára is léptek a hazaiak pontgyárosai, de a Nyíregyháza hatalmas lelkesedéssel hét pontos előnnyel zárta az etapot.

8-0-ás futással kezdte a második negyedet a vendégcsapat, így nagyon nehéz helyzetbe került a házigazda, Mokánszky triplája után pedig már 27-11-re alakult az állás. A nyíregyiek kis túlzással, amit elengedtek, kosár született belőle, Vezendiék játéka pedig egyre görcsösebb lett. Hiába váltott védekezést Ráthonyi Tamás, a folytatásban sem találta együttese a ritmust. A játékrész végére felébredt a DKA-DSI, és nagyszerű labdaszerzéseiknek köszönhetően 10 pontra csökkentették hátrányukat (26-36), így egy perccel a nagyszünet előtt a vendégek kértek időt. A félidőig már csak egy Csomor Péter ziccer félt bele, így 21 pontos hátrányát ledolgozva újra látótávolságon belülre kerültek a hajdúságiak.

A fordulás után tovább folytatták a nagy rohanást a csapatok, Pollák Balázs és Csomor Péter válaszolt egymás kosaraira. Mindkét gárda a területvédekezést erőltette, melyet először Tóth Bence dobott át, négy pontra csökkentve ezzel a különbséget (37-41). Bolden Immanuel és Gáspár Mátyás hatalmas csatát vívott a festékben, de a különbség az idő előrehaladtával folyamatosan csökkent. Az egyenlítő kosarat ki más, mint Csomor szerezte (48-48), a keveset cserélő nyírségiek pedig egyre fáradtabban mozogtak.

A záró felvonásban is sok kihagyott dobás és eladott labda jellemezte a találkozót, de a DKA-DSI szép lassan meglépett az ősi riválistól. Vezendi középtávolijával már 57-50-re ment a házigazda, de továbbra sem nyugodhattak meg, hiszen ellenfelük szívósan tartotta magát. Ha nehezen is, de végül hozták a kötelezőt a cívisvárosiak, a folytatásban azonban ennél jóval több kell majd az áhított célok eléréséhez. A DKA-DSI pénteken 9 órától a Budapesti Honvéddal csap össze az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.

 

Ráthonyi Tamás: Remélem ezzel a győzelemmel a hazai pálya minden terhét levetettük magunkról. Gratulálok a fiúknak.

Boczkó Ádám: Elégedett vagyok a csapatom teljesítményével, a végsőkig harcoltunk a győzelemért, első félidei remek dobóformánknak köszönhetően nagy előnyre tettünk szert, sajnos a faultproblémáink miatt nem tudtunk végig ezen a szinten játszani, és el is fáradtunk a végére. Gratulálok a Debrecennek.

 

Debreceni Kosárlabda Akadémia-DSI – Nyíregyházi Sportcentrum KA  65 – 57: (9-16, 19-20, 20-12, 17-9)

DKA-DSI: VEZENDI 10, Sólyom 2, Virágh -, Kálmán -, GÁSPÁR 13 cserék: Tóth 7/3, CSOMOR 32/9, Neuwirth -, Balázsi 1, Balázs -.

Nyíregyháza: Pollák 7, Vaskó 14/3, SITKU 13, MOKÁNSZKY 13/9, BOLDEN 8 cserék: Mohácsi 2, Carney -.

 

A további eredmények:

Szolnoki VSI "A" - Szombathelyi KA:71-52

Vasas Akadémia "A" - Dávid Kornél KA "A":57-63

SZEDEÁK "A" - Budapesti Honvéd "A":58-54

Szolnoki VSI "A" - Dávid Kornél KA "A":62-57

Szombathelyi KA - Vasas Akadémia "A":72-80

 

Menetrend:

2016. május 13. (péntek)

9:00 Budapesti Honvéd "A" - Debreceni KA - DSI "A"

11:00 SZEDEÁK "A" - Nyíregyházi Sportcentrum KA "A"

13:00 Dávid Kornél KA "A"- Szombathelyi KA

15:00 Vasas Akadémia "A" - Szolnoki VSI "A"

17:00 Nyíregyházi Sportcentrum KA "A" - Budapesti Honvéd "A"

19:00 Debreceni KA - DSI "A" - SZEDEÁK "A"

 

2016. május 14. (szombat)

10:00 „B” III. helyezett – „A” IV. helyezett [E]

12:00 „A” III. helyezett – „B” IV. helyezett [F]

14:00 „B” I. helyezett – „A” II. helyezett [G]

16:00 „A” I. helyezett – „B” II. helyezett [H]

 

2016. május 15. (vasárnap)

9:00 „E” vesztes – „F” vesztes [7. helyért]

11:00 „E” győztes – „F” győztes [5. helyért]

13:00 „G” vesztes – „H” vesztes [3. helyért]

15:00 „G” győztes – „H” győztes [1. helyért]

Nyolcpontos győzelemmel kezdett a DKA-DSI

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK