Szeptember 10-én várják a vívás iránt érdeklődőket a Békessy Béla Vívócentrumba.

Debrecen legmodernebb vívótermében a kard, a tőr, a párbajtőr, valamint a fénykardvívás világába nyerhetnek bepillantás azok, akik ellátogatnak a Faraktár utca 65. szám alatt található komplexumba.

Délelőtt 10 és 13 óra között a kard, tőr és párbajtőr fegyvernemek mutatkoznak be, majd 13 és 14 óra között a fénykardvívás, amely csak nemrég futott be a köztudatba, mint fegyvernem.

A nyílt napra bárki ellátogathat, akit érdekel ez a sport, legyen gyerek, felnőtt, idősebb vagy akár mozgásában korlátozott személy, hiszen számukra is tartanak vívóedzéseket. Az érdeklődök érkezhetnek akár egyénileg, vagy társaságban, osztálytársakkal, szülőkkel. A nap folyamán edzők felügyelik és segítik a résztvevőket a fegyverek szakszerű használatában, az eseményen a DSC-SI több vívója is tiszteletét teszi majd.

A résztvevők gyakorolhatnak a szúrópárnán, vagy akár pástra is léphetnek és megmérkőzhetnek barátaikkal, vagy a többi résztvevővel. A vívást már akár négyéves kortól is kipróbálhatják a kisgyerekek, hiszen számukra az ovis és kisiskolás víváson speciális felszerelés áll rendelkezésre.

A hétvégi nyíl nap remek lehetőséget biztosít arra, hogy az érdeklődők kicsit jobban megismerjék ezt a sportágat, ami egy elegáns, nem szokványos mozgásforma, fejleszti a reakciókészséget, általános erőnlétet, koncentrációt. A kitartó felkészülés megtanít tűrni, küzdeni. Ez a sport számos olyan készséget, tulajdonságot fejleszt, amelynek hasznát vehetik a sportolók az élet más területein is.

Nyílt nap a Faraktár utcai vívóteremben

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK