U19-es labdarúgóink kiütéses győzelmet arattak hazai pályán a Loki Focisuli ellen.

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U14-es és U15-ös gárdái egyaránt begyűjtötték a három pontot a nagyecsedi fellépés során. Szabó János tanítványai igen fordulatos meccset játszottak, és a hajrában, vesztes állásból fordították meg az összecsapást. U17-es együttesünk a LFS ellen két perc alatt szerzett két gólt, a vége mégis döntetlen lett (2-2). Szintén ebben a párharcban Selyem Nándor legénysége gólfesztivált rendezett. Az egy évvel idősebbek között szereplő U13-as csapatunk több sebből vérezve szenvedett vereséget.

 

Eredmények:

7. forduló

Megyei U-14 B csoport

Honvéd Focisuli - DSC-SI 7 – 0 (5-0)

Edző: Bihari Csanád

Értékelés:,, Öt beteg és három sérült ellenére felvettük a versenyt az egy évvel idősebb csapat ellen. Rengeteg jó dolgot láttam vissza védekezésben, amit a jövőben biztos vagyok benne, hogy kamatoztatni tudunk majd.”

 

8. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet

Puskás Nagyecsed - DSC-SI  4 – 5 (2-3)

Gólszerző: Kalmár Miklós, Szemán Zsombor, Vietorisz Bence, Varga Zoltán, Varga Róbert

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Az eredeti, 12 órás kezdés helyett technikai ok miatt félórás csúszással tudtuk elkezdeni a mérkőzést. Késve érkeztünk Nagyecsedre, a buszban öltöztünk, a bemelegítésre sem jutott elég idő. Ennek ellenére gólveszélyesen játszottunk, de rengeteg helyzetet kihagytunk, védekezésben viszont buta hibákat vétettünk, ellenfelünk gyors támadóit nehezen tudtuk tartani. Hiába kerültünk többször előnybe, szinte azonnal érkezett a válasz, de egygólos vezetéssel zártuk a játékrészt. Amit szünetben megbeszéltünk az öltözőben, annak teljesen az ellenkezőjét láttam viszont a folytatásban. A Nagyecsed fordítani tudott, szerencsére viszont volt annyi erőtartalékunk, hogy a magunk javára sikerült eldönteni a mérkőzést. Sokkal simábban is nyerhettünk volna, ha jobban sáfárkodunk helyzeteinkkel, de magunknak tettük nehézzé a meccset. Végül sikerült begyűjtenünk a három pontot, amihez gratulálok a csapatnak!”

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

Puskás Nagyecsed - DSC-SI  0 – 3 (0-1)

Gólszerző: Puskás Dániel (2), Tar Gyula

Edző: Balogh József

Értékelés:,, A tavalyihoz képest egy sokkal erősebb nagyecsedi csapat ellen játszottunk. Végig kézben tartotta a csapat a mérkőzést és helyenként ügyesen játszva alakítottak ki nagyon sok helyzetet a srácok. Hátul magabiztosan védekeztünk és az ellenfélnek szinte kapura lövése sem volt. Viszont a gólszerzéssel meg mindig hadilábon állunk! Hiába kapunk kevés gólt ha elől a rengeteg helyzetből, ziccerből nem szerzünk gólokat! Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! ”

 

8. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet

DSC-SI – Loki Focisuli 2 – 2 (2-1)

Gólszerző: Udvarhelyi Barna, Tóth Máté

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Egy színvonalas, rangadóhoz méltó mérkőzést játszottunk a jól felkészített Loki Focisuli ellen. Az első félidőben nagyszerűen futballoztunk, a fiúk mindent megcsináltak, amit kértem tőlük, letámadtunk, ellenfelünk mögé tudtunk kerülni, két szép gólt szereztünk. Uraltuk ezt a játékrészt, de a Lokinak is voltak azért helyzetei, amikből egyet ki is használtak. A második félidőben bátrabban játszott ellenfelünk, többet birtokolták a labdát, veszélyeztettek, de nem éreztem azt, hogy ki tudnának egyenlíteni. Sajnos egy elkerülhető gólt kaptunk, kicsit határozottabbnak kellett volna lennünk a kapunk előtt. Összességében egy remek mérkőzést játszottunk, egy kis szerencsével akár nyerhettünk is volna, de igazságos eredmény született. Az gondolom, az ilyen mérkőzések szolgálják igazán a játékosok fejlődését, ez a 90 perc is bizonyította, jó úton járunk. Az viszont érthetetlen számomra, hogy egy városi rangadóra két játékvezető érkezett, még korosztályos bajnokságban sem lehet levezetni mérkőzést a kezdőkörből. Gratulálok a csapatomnak a mutatott játékhoz, de elismerést érdemel ellenfelünk is.”

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet

DSC-SI – Loki Focisuli 10 – 1 (4-0)

Gólszerző: Prokisch Dominik (3), Nagy Dániel (2), Spitzmüller Levente (2), Galla Patrik, Sallai Csaba, Nagy István

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Könnyű győzelem volt, sajnos ennyi különbség volt most a két csapat között. Minden tekintetben jobbak voltunk ellenfelünknél, helyenként jól játszottunk, sok gólt szereztünk, de rengeteg helyzetet ki is hagytunk. Nagyobb is lehetett volna a győzelmünk, ha lehetőségeinkkel jobban sáfárkodunk, de a nagy előny birtokában már csökkent a koncentráció, kicsit öncélúvá vált a játék. Gratulálok a csapatnak a győzelemhez!"

Nem botlottak csapataink Nagyecseden!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK