A hétvégi fordulóra kisorsolt két mérkőzéséből minden csapatunk legalább egyet megnyert, így mindenki sikerélménnyel térhetett haza.

Az U15-ös korosztályban a lányok két magabiztos győzelmet arattak, míg a fiúk egy nagyarányú győzelem után idegfeszítő mérkőzésen szereztek két pontot a Kisvárda ellen. Az U13-asoknál leány első csapatunk a vártnál nagyobb arányú győzelmekkel érvényesítette a papírformát, míg második gárdánk értékes két ponttal tért haza Nyírpazonyból. Ugyanebben a korosztályban a fiúk egy kiütéses vereség után felálltak a padlóról és legyőzték a Nyíregyházi SN csapatát.

Eredmények

LU15 Hajdúböszörmény, Városi Sportcsarnok

DSI Debrecen – Hajdúböszörményi TE 25-16

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK 17-11

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: A felsőházban folytattuk a küzdelmeket, ahol az első mérkőzésen a Hajdúböszörmény ellen Decsi Bettinát a beállónkat elvesztettük, mert a jobb kéz kisujja derékszögben elhajlott egy védekezés után. Csak kificamodott és a Kenézy kórházban ellátták. Sikerült pótolni, így a mérkőzést megnyertük 25-16-ra. A második mérkőzésen 3x 2 perc után még egy alapembert elvesztettünk. Feszes és nagyon jó védekezésünk volt végig. Dicséret az egész csapatnak. Gólszegény mérkőzésen sikerült 17:11-re győzni. Le a kalappal a lányok előtt.

FU15 Nádudvari Sportcsarnok

DSI Debrecen – SZ.I.K.E. Nyíregyháza 25-18

DSI Debrecen – Kisvárdai KC 23-22

Vezetőedző: Nagy-Márkus Peónia

Nagy-Márkus Peónia: Az őszi forduló után mindenki élvezhette a téli szünetet. A munkát január 2-án kezdtük meg, 8 hét kemény munka várt a gyerekekre. Mindenki tisztességesen dolgozott az edzéseken, az edzőmérkőzéseket is komolyan vették. Az első fordulót a felsőházban a SZ.I.K.E Nyíregyházával kezdtük, ismeretlen volt a játékuk de azt tudtuk, ha kemény a védekezésünk akkor baj nem lehet. Görcsösen kezdtünk, mindenki meg akarta mutatni, hogy mire képes. A második félidőre viszont megnyugodtunk és élveztük a kézilabdázást. A második mérkőzésen a Kisvárda csapata várt ránk, szerencsénkre meg tudtuk nézni az első találkozójukat és láthattuk milyen gyorsak és jó páros kapcsolatok vannak a játékosok között. Az öltözőben mindent átbeszélve léptünk pályára, lenyűgöző volt, amit láttam a fiúktól, széltől szélig szabályokat betartva kőkemény hatos falunk volt. A magabiztos védekezésnek köszönhetően támadásban jöttek a könnyű lerohanás helyzetek, amit nem tudtunk mindig jól kihasználni, ebben kell fejlődnünk. A hibák ellenére végig a mi kezünkben volt az irányítás, végül sikerült szorossá tenni a végeredményt. Gratulálok mindenkinek a teljesítményéért.

LU13 Balmazújvárosi Rendezvénycsarnok

DSI Debrecen 1. -Balmazújvárosi LKSE 38-11

DSI Debrecen 1. - Hajdúböszörményi TE 28-11

Vezetőedző: Hadady Monika

Hadady Monika: Első U13-as bajnoki fordulónkat Balmazújvároson játszottuk az egyik hazai csapattal, ill. a Hajdúböszörménnyel. Mindkét mérkőzésünket győzelemmel zártuk. Az első meccsünket magabiztosan, míg a másodikat sok technikai hibával játszottuk. A lányokat dicséret illeti a jó kezdetért.

LU13 Nyírpazonyi Sportcsarnok

DSI Debrecen 2.- SZ.I.K.E. Nyíregyháza 18- 7

DSI Debrecen 2. – Szatmár USE Fehérgyarmat 10-11

Vezetőedző: Borók Rita

FU13 Nádudvari Sportcsarnok

DSI Debrecen – ASK Hajdúszoboszló-Nádudvar 9-25

DSI Debrecen – Nyíregyházi SN 22-12

Vezetőedző: Mihály Gabriella

Mihály Gabriella: Nádudvaron egy ismert és egy ismeretlen ellenfél várt ránk. Az első mérkőzésen a hazaiak ellen nagyon erőtlenül, dekoncentráltan kezdtünk. A rendkívül gyenge játékunkat a technikai hibák sorozata, a bátortalan támadójáték és egy erőtlen védekezés jellemezte. Ennek köszönhetően sajnos nagyarányú vereséggel zártuk a találkozót. A következő meccsen a Nyíregyháza ellen léptünk pályára, a gyerekek teljesítménye szöges ellentétét mutatta az első találkozón látottaknak. Feljavult a védekezésünk és a kapus teljesítményünk is. A srácok végig uralva a játékot lendületesen, jól összpontosítva játszottak, aminek az eredménye egy magabiztos, tízgólos győzelem lett.


Négyből négyet nyertek U15-ös kézilabda csapataink

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK