A DSI Debrecen labdarúgócsapatai közül az idősebbek nem hibáztak, a fiatalabbak viszont betliztek hétvégén.

U19

Jankovics Sándor együttese riválist fogadott vasárnap, amely játéknapon a Borsod Sport Klub alakulatával csaptak össze. A dobogó volt a tét csapatunk számára, ha nyernek fiataljaink, felléphettek a harmadik fokára.

Az elején még nem tudtuk felvenni a meccs ritmusát, becsúsztak hibák, pontatlanságok, időnként porszem került a gépezetbe. A 17. pertől azonban már a kellő fordulatszámon futballoztunk, ehhez kellett, hogy Botos Bence megszerezze a vezetést. Fölénybe kerültünk, a nyomást nem is bírta sokáig ellenfelünk, a 21. minutumban ismét kapituláltak, ekkor Kalmár Miklós zörgette meg a hálójukat. Már szünet előtt le is zártuk a meccset, ugyanis Vadon Márton és Kovács Dániel góljaival négyre növeltük a különbséget.

Fordulás után is a mi akaratunk érvényesült, lendületesen futballoztunk, jól használtuk a széleket, többször is megbontottuk a borsodi védelmet. Helyzetekből sem volt hiány, ám a befejezéseknél nem voltunk elég higgadtak. Végül a 79. percben Vadon másodjára is villant, a labda pedig a kapuban kötött ki, ezzel a találattal 5-0-re nyertük a mérkőzést és a dobogó harmadik fokára léptünk.

MLSZ regionális U19 Felsőház Északkeleti csoport 12. forduló

DSI Debrecen – Borsod SK: 5-0 (4-0)

DSI Debrecen: Jóga (Szász 78’) – Kovács (Szemán 84’), Kalmár (Lengyel 56’), Botos, Bagi (Ullaga 84’), Bácsi (Kapczy 46’), Vadon, Tasi B., Tasi A., Szabó (Juhász 84’), Vietorisz

Edző: Jankovics Sándor

Gólszerzők: Botos 17’, Kalmár 21’, Vadon 28’, 79’, Kovács 32’

Jankovics Sándor: A mérkőzés elején akadozott a játékunk, ám az első gól után megnyugodtunk, fölénybe kerültünk, a mi akaratunk érvényesült, széleken többször is megbontottuk ellenfelünk védelmét. Helyzeteinkből még négyet értékesítettünk és magabiztos, megérdemelt győzelmet arattunk. Még két mérkőzés van hátra az idei szezonból, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a dobogón zárjuk a bajnokságot. Gratulálok a csapatnak!

U17

Bende Tibor tanítványai harcban vannak a bajnoki címért, két ponttal vannak az éllovas Tarpa mögött, így Sényőn győzelmi kényszerben léptek pályára, srácaink viszont elbírták ezt a terhet.

Középkezdés után az első támadás végén Gulyás Bendegúz már be is vette a kaput, majd nem sokra rá Nagy Zsombor duplázta meg az előnyt. Ekkor még csak hat percnél jártunk. Mi domináltunk, rákényszerítettük akaratunkat ellenfelünkre, beszorítottuk őket védőharmadukba. A 43. minutumban tovább nyitottuk az ollót, ekkor Keszler Benjámin zörgette meg a hálót.

Szünet után visszajött a meccsbe a Sényő, kihasználva hibánkat, faragott hátrányából. Akadozott a gépezetünk, becsúsztak hibák, pontatlanságok, ennek ellenére uraltuk a játékot. A második félidő derekánál le is zártuk a párharcot, Keszler és Ötvös István mattolta a hazai védelmet. A Sényő erejéből még egy szépítő találatra futotta, ám ezzel csak kozmetikázták a végeredményt.

A bajnoki cím sorsa nagy valószínűséggel pénteken dől majd el, ekkor ütközünk meg riválisunkkal, a Tarpával.

MLSZ regionális U17 Felsőház Északkeleti csoport 13. forduló

Sényő – DSI Debrecen: 2-5 (0-3)

DSI Debrecen: Kováts – Kocsis, Nagy Zs. (Fejér 82’), Keszler, Orsó (Takács 84’), Gulyás (Nagy Z. 75’), Kiss I. (Virág 75’), Tóth Z. (Varga 84’), Ötvös (Szalontai 82’), Szilágyi, Pistritu

Edző: Bende Tibor

Gólszerzők: Gulyás 1’, Nagy Zs. 8’, Keszler 43’, 61’, Ötvös 63’

Bende Tibor: Már a mérkőzés elején kétgólos előnyre tettünk szert, majd szünetig is mi domináltunk ám helyzeteinkből csak egyet tudtunk kihasználni. Fordulás után pontatlanok voltunk, két könnyű gólt ajándékoztunk ellenfelünknek. Ezekre a találatokra kettővel válaszoltunk, így győzelmünk nem forgott veszélyben. A következő fordulóban a bajnokság végkimenetelét befolyásoló mérkőzés vár ránk, addig orvosolnunk kell a mai hibákat. Gratulálok a csapatnak!

U16

Rossz előjelekkel készülhetett Selyem Nándor csapata a Sajóvölgye elleni találkozóra, ugyanis csak 11 játékossal tudtak kiállni. A gondokat tetézte, hogy kapus hiányában, mezőnyjátékos állt a vonalra.

Még be sem melegedtek a csapatok, három perc elteltével már kettővel vezetett a házigazda. Érezhetően ekkor már bele is törődtünk a vereségbe, csak minimális ellenállást fejtettünk ki. Szünet előtt harmadszor is bevette a kapunkat a Sényő, látva a fiataljaink hozzáállását, ebben a játékrészben el is dőlt a mérkőzés.

Feltartott kezekkel léptünk pályára a folytatásban, ráadásul sérülés miatt emberhátrányba kerültünk. Beletörődtünk helyzetünkbe, mintha a debreceni nagyvásárban lennénk, csak sétáltunk a zöld gyepen. A piros-kékek pedig tovább nyitották az ollót, nem is kicsit, a hármas sípszóig még hatszor vették be a kapunkat, így kiütés lett a vége.

MLSZ Regionális U16 Északkelet Felső ág 8. forduló

Sajóvölgye – DSI Debrecen: 9-0 (3-0)

DSI Debrecen: Bodea – Lengyel, Tóth B., Veres, Salánki, Finta, Tóth R., Urgyán, Márton, Nagy L., Keczán

Edző: Selyem Nándor

Selyem Nándor: Cserék és kapus nélkül tudtunk elutazni Putnokra, ez meg is határozta a mérkőzés végkimenetelét. Könnyen meg is adtuk magunkat, enerváltan és akaratgyengén futballoztunk, ráadásul a második félidőben megsérült egy játékosunk, így emberhátrányba kerültünk. A vereség borítékolható volt, ám leginkább a hozzáállás miatt vagyok csalódott.

U15

A pont nélküli sereghajtóhoz látogatott szombaton Cseke Bence alakulata, így abban bíztunk, hosszú idő után ismét győzelmet ünnepelhetünk. Így is indult a mérkőzés, az első félidő derekánál Gercsák András és Milbik Máté révén már kettővel vezettünk. A Tiszaújváros azonban még ebben a játékrészben visszajött a meccsbe, így minimális előnnyel mehettünk szünetre.

A térfélcserét követően Pásztor László visszaállította a kétgólos különbséget, de hamar jött a válasz, az 50. percben ismét csak egyre csökkent előnyünk. Nagy Lőrincnek köszönhetően ismét elléptünk, ám jött egy rövidzárlat, és a házigazda nem csak ledolgozta hátrányát, hanem fordított is és megszerezte első győzelmét a rájátszásban.

MLSZ Regionális U15 Északkeleti csoport - Alsóház 13. forduló

Tiszaújváros – DSI Debrecen: 5-4 (1-2)

DSI Debrecen: Cseke – Bihari, Dely, Gercsák (László 41’), Tóth B. (Baranyai 41’), Lehner (Filep 41’), Fekete, Varga, Pásztor, Milbik, Nagy L. (Csáki 63’)

Edző: Cseke Bence

Gólszerzők: Gercsák 15’, Milbik 23’, Pásztor 45’, Nagy L. 61’


Négyből kettőt behúztunk

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK