Két héttel a rendkívül sikeres budapesti kadet európai körverseny után a sorozat szombaton és vasárnap a szerb fővárosban folytatódik.

A lányoknál és a fiúknál is egyaránt húsz-húsz magyar fiatal mutatja meg tudását hétvégén Belgrádban, a verseny beszámít a hazai ranglistába - méghozzá igencsak súlyozottan. A DSI Debrecen vívó szakosztályából ezúttal négyen bizonyíthatnak, Nagy Blanka Virág most is ott lesz-az egyéni mellett- a legutóbb győztes magyar kvartettben, melyben a budapesti versenyhez képest változás, hogy Nébald Franciska helyett Nagy Emma kap majd lehetőséget.

A másik két cívisvárosi párbajtőröző hölgy, Szabó Panna Éva és Berényi Rebeka Anna egyéniben lesz érdekelt, míg Mező István Ottó az egyénin kívül a magyar hármas számú csapatban próbál meg minél több asszót megnyerni.

A fiúk szombaton egyéniben, a lányok pedig a csapatverseny során lépnek pástra, másnap pedig fordított leosztásban küzdenek meg az érmekért.


Négy vívónk lép pástra hétvégén Belgrádban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK