Június 8-án rendezték a Magyar Nagydíj Sorozat, Budapest - WA Continental Tour Bronze sorozat versenyét.

A nemzetközi mezőnyben a DSI Debrecen kiválóságai is megmérettették magukat. Magyar bajnokunk, Kerekes Gréta ismét bizonyította kiváló formában van, idei legjobb idejét futva (12.96) nyerte meg a 100 gátat. Ifj. Tomhauser István tanítványa 16 századdal előzte meg a 2. helyen célba érő Forster Viktóriát és 35 századdal a harmadikként befutó szlovén Tomičič Prezelj Jonit.

Rúdugrónk, Klekner Hanga 4 méteren kezdett, mely magasságot elsőre átugrotta, majd 420 centire tetette a lécet. Harmadik kísérletre sikerült abszolválnia, viszont a 430-at magabiztosan teljesítette. Már megnyerte a számot, de megpróbálkozott a 440-es magassággal, ám háromszor is leverte a lécet.

Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Kozák Luca ezúttal 100 síkon állt rajthoz és 11.49-nél megállítva az órát, a 7. helyen ért célba.

Magasugrónk, Török Gergely 205 centivel hangolódott a versenyre és vitte át első kísérletre, mint ahogy 218-ig a többi magasságot is. Következett a 220, mely magasságot harmadjára sikeresen teljesítette, ezzel nem csak megjavította egyéni csúcsát, hanem meg is nyerte a versenyt. Magyar Zoltán tanítványa még megpróbálkozott a 222 centivel, de már nem sikerült tovább javítania rekordját.

Tízpróbázónk, Hodossy-Takács Sámuel ismét távolugrásban mérettette meg magát, aki 5. kísérletre 7.17-et teljesített, egyéni rekordjával pedig felállhatott a dobogó 3. fokára.


 


Négy érmet szereztek atlétáink a nemzetközi mezőnyben.

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK