A DSI Debrecen kézilabdázói három korosztályban léptek pályára a hétvégi fordulóban, összességében dicséret illeti játékosainkat.

Az U12-es korcsoportban a lányok a Kalmár DSE legyőzése után bravúros döntetlent értek el a BMSE ellen, míg a fiúk egy nagyon szoros, valamint egy sima győzelemmel zárták a fordulót. A két évvel idősebbeknél lányaink egy ponttal tértek haza Fehérgyarmatról. Legényeink Nyíregyházán léptek pályára, és nagyot küzdöttek a városi rivális DEAC ellen a döntetlenért, majd nehézkes kezdés után magabiztosan verték a Szivacs KC csapatát. Nehéz jelzőket találni U17-es csapatunk utóbbi hónapokban mutatott teljesítményére, hiszen a kötelező győzelmek mellett bravúrt bravúrra halmoznak a hölgyek. Az újabb nagy skalpot ezúttal a listavezető, eddig makulátlan mérleggel rendelkező Kecskemét elleni siker jelentette.

Eredmények:

OGYB LU12- I. csoport

DSI Debrecen – Kalmár DSE 12-7

DSI Debrecen – BMSE Berettyóújfalu 15-15

Vezetőedző: Solymosiné Borók Rita

Solymosiné Borók Rita: Kissé álmosan és túlságosan izgatottan kezdtük a tavaszi fordulót. A Kalmár ellen játszottuk az első mérkőzést, amit a végén megnyertünk, és a hibák mellett sok szép megoldást is láthattunk a gyerekektől. Csapatként működtünk a pályán. Igaz, hogy sok hibával játszottunk, itt kiemelném a pontatlan passzokat, vagy a cselek hiányát, de összességében a játék képe jó volt. A következő meccsünkön a Berettyóújfalu ellen léptünk pályára. Itt technikailag képzettebb volt az ellenfél, ami színvonalában egy küzdelmesebb, ritmusosabb mérkőzést hozott. Az alap hibák itt is jelentkeztek, a pontatlan passzok, a kihagyott ziccerek, a cselek hiánya, de ennek ellenére felvettük a harcot, és végig vezettünk a mérkőzésen. Az utolsó másodpercekben sajnos védekezésben lemaradtunk, és kiegyenlített az ellenfél. Összességében látszanak a hiányosságok, amikben még sokat kell fejlődnünk, de nagyon büszke vagyok a lányokra. Hajrá DSI.

OGYB FU12 II. csoport

DSI Debrecen – Hajdúnánás FKK 1. 15-14

DSI Debrecen – Balmazújvárosi KK 36-13

Vezetőedző: Mihály Gabriella

OGYB LU14 II. osztály - II. Felsőház

DSI Debrecen – Hajdúböszörményi TE 15-16

DSI Debrecen – Csenger VKC 16-16

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: Az első mérkőzésen egy kicsit álmosan kezdtünk, nem volt védekezésünk és a támadásban sem jeleskedtünk. Három hetest és hat ziccert hagytunk ki. A második mérkőzésen jó volt a védekezésünk, de támadásban még mindig gyermeteg hibákat követtünk el. Ez egy ilyen nap volt.

OGYB FU14 II. osztály - II. Felsőház

DSI Debrecen – DEAC 18-18

DSI Debrecen – Szivacs KC 25-13

Vezetőedző: Oláh Barnabás

LU17 II. osztály- Kelet

DSI Debrecen - Kecskeméti NKSE 19-18

Vezetőedző: Bujárszki Ádám

Bujárszki Ádám: Óriási bravúr a listavezető, veretlenszázszázalékos Kecskemét ellen! Tanári módon védekeztük a 6:0-ás területvédekezést. Nagyon komoly kapusteljesítménnyel a védelem mögött. 18 gólon tartottuk a kiváló erőkből álló ellenfelet. A támadójátékunkba több hiba csúszott. Hétmétereseket hibáztunk, sok labdát eladtunk. Viszont végig nagyon fegyelmezett volt a CSAPAT! Kiemelném a védelem tengelyében Tóth Jázmint, aki fantasztikusan irányította a csapatot. Nagyon gólerős volt Garamvölgyi Fanni,11 gólt lőtt. Összességében rendkívül erősek voltunk ma mentálisan! Gratulálok a csapatnak!

Fotó: Kovácsné Cseke Judit


 


Nagyot küzdöttek csapataink!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK