Történelmet írt a DSI Debrecen kiválósága, ugyanis előző héten a női kadet csapat tagjaként a debreceni vívósport első Európa-bajnoki aranyérmét szerezte.

Február 24. örökre emlékezetes marad a DSI Debrecen ifjú vívója számára, ugyanis ezen a napon a magyar női kadett párbajtőrcsapat tagjaként felülhetett Európa trónjára. A Nagy Blanka, Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Terhes Hanna összetételű kvartett a döntőben 45-39-re legyőzte Lengyelországot és állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. – Azzal a nem titkolt céllal utaztunk Tallinba, hogy szeretnénk megnyerni az Eb-t. Hittünk magunkban, de tudtuk, ez akkor sikerülhet, ha mindenki a maximumot hozza ki magából. Viszonylag könnyen vettük az első két akadályt, viszont a franciákkal nagy csatát vívtunk, csak két találat döntött a mi javunkra – elevenítette fel Blanka a döntőig vezető utat. A döntőben magabiztos vívással, végig vezetve győzték le a lengyeleket. – Nagy volt bennem a feszültség, de a győzelmet jelentő tus után megkönnyebbültem, határtalan volt a boldogság. Kellett idő, mire felfogtam, mi vagyunk az Európa-bajnokok. Büszke vagyok arra, és megtisztelő számomra, hogy Magyarországot és Debrecent képviselhettem Tallinban. – mesélte boldogan újdonsült Európa-bajnokunk, aki történelmet írt. Debreceni vívó párbajtőrben még nem nyert aranyérmet, 2015-ben Kőrösi László tanítványa, Fekete Laura a dobogó második fokára állhatott fel.

Minden sportolónak az álma, hogy világversenyen felállhasson a dobogó legmagasabb fokára, ez a DSI vívójának megadatott. – Felemelő, semmihez nem fogható érzés ott állni a dobogó legmagasabb fokán és hallgatni a himnuszt, ami a mi tiszteletünkre szólt. Közben nem gondoltam semmire, csak élveztem a megható pillanatot – folytatta a magyar vívósport egyik nagy reménysége.

Évek hosszú munkája ért be az észt fővárosban, magasra került a léc, de ez csak az út kezdete, sok verseny vár még a DSI kiválóságára. – Dolgozok tovább, van még hová fejlődnöm, a jövőben szeretném még feljebb tenni a lécet. Idén sok verseny vár rám, de a legfontosabb a korosztályos világbajnokság és a felnőtt világkupa. Előbbiben egyéniben és csapatban, utóbbiban csak egyéniben lépek pástra – zárta gondolatait Nagy Blanka.


 


Nagy Blanka: „Semmihez nem fogható érzés ott állni a dobogó legmagasabb fokán”

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK