A DSC-SI párbajtőrözője az Európai Kadet Körversenyen ismételten bizonyította tehetségét.

A felnőtt Magyar Kupa ötödik helye után újabb nehéz feladat várt Nagy Blankára, aki a szerb fővárosban megrendezett versenyen csak a végső győztes ukrán Makszimenkótól kapott ki. A 163 fős, erős nemzetközi mezőnyben a görög Karantza ellen kezdett Blanka, akit simán, 15-5-re vert. A következő körben, a legjobb 64 között egy másik hellén vívó, Bina következett, az eredmény pedig újra csak 15-5 a magyar hölgynek. Az újabb csörtében a svájci Scalambrin volt a szenvedő fél (15-11), majd a nyolcaddöntőben az ukrán Romanova sem tudta megállítani a DSC-SI fiatalját (15-11). A végállomást Makszimenko jelentette Blanka számára, aki végül 15-10-re diadalmaskodott a negyeddöntőben. Megjegyzendő, az ukrán sportoló az elődöntőben a végül bronzérmes Gachályi Grétát (15-11), a fináléban pedig Pátri Maját verve (15-9) szerezte meg az aranyérmet.

Nagy Blanka másnap a csapatversenyen is pástra lépett Magyarország hármas számú együttesében Nébald Franciska (MTK), Szalma Sára (Balaton) és Kovács Emese (AVA) társaságában. Összesen 39 csapat vágott neki a küzdelmeknek, az előbb említett kvartett a legjobb nyolcba jutásért a magyar kettes számú gárdától kapott ki mindössze egy tussal, végül a 13. helyen fejezték be a versenyt. Örömteli, hogy Blanka volt a négyes legtuserősebb tagja, aki röviden így fogalmazott edzőjének, Serra Bendegúznak: ,,Igen sok élményt és tapasztalatot gyűjtöttem Belgrádban, ráadásul sok új helyzettel is szembesültem, egyszóval nagyon megérte ez a verseny!”

Nagy Blanka hatodik helyen zárt Belgrádban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK