A lengyelországi Kadet Európa Kupán 249 párbajtőröző lépett pástra a hölgyeknél.

Nem akármilyen eredményt ért el hétvégén a DSC-SI vívója Nagy Blanka Virág. A tavalyi teljesítménye alapján a szakosztály legjobbjának nemrég megválasztott fiatal párbajtőröző a selejtezők során a hétfős csoportban öt győzelemmel és egy vereséggel hangolt a folytatásra. Ezt követően a 128-as táblán az ukrán Korniichukot búcsúztatta (15-10), majd a görög Mouriki ellen is magabiztosan vívott (15-11). A nyolcaddöntőbe jutásért az MTK-s Nébald Franciska várt rá, akit végül három tus különbséggel győzött le (15-12).

A legjobb tizenhat között az európai ranglistavezetővel, a francia Anaelle Doquet-tel csapott össze. A bravúr sikerült, Blanka szoros csatában nyert 15-13-ra. A negyeddöntőben is parádézott, szinte oktatta az amerikai Lauren McCuthent (15-7). A fináléba kerülésért hihetetlen izgalmakat hozott a Dinara Anis elleni csörtéje, hiszen 14-14-nél a döntő tust végül az észt párbajtőrözőnek sikerült bevinnie. A DSC-SI kiválósága végül a nagyon szépen csillogó bronzérmet vehette át. Egyesületünket rajta kívül Berényi Rebeka Anna, Szabó Panna Éva, Szekeres Blanka, Vásárhelyi Éva és Mező István képviselték, számukra elsősorban a tapasztalatszerzés volt a cél Krakkóban.




Végeredmény:

1. Kyle Fallon (USA)

2. Dinara Anis (EST)

3. Nagy Blanka Virág és Sarah Gu (USA)

Nagy Blanka bronzérmes Krakkóban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK