A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban szombaton rendezték a kadet párbajtőrözők Magyar Kupa második fordulóját.

A 116 fős női mezőnyben a DSI Debrecen kiválósága, Nagy Blanka is pástra lépett. Az első asszóját Bokor Kírával vívta, akit 15-10-re le is győzött. Következő ellenfelének esélyt sem adott, 13 tusnyi különbséggel nyert Cserép Doriana ellen és jutott tovább.

A legjobb 16 között az MTK színeiben induló Nébald Melinda következett, akit könnyedén, 15-5 arányban győzött le. A negyeddöntőben csapattársával, a szintén remek napot kifogó Berényi Rebekával hozta össze a sors, az asszó végén Blanka örülhetett 15-11-es győzelmének.

Az elődöntőben Jakobi Júliával találta szemben magát kiválóságunk, akit magabiztos vívással, 15-7-re múlt felül. A kiváló sorozat a döntőben is folytatódott, bár az első forduló győztese, Gachályi Gréta nem adta könnyen magát, Nagy Blanka 15-13-ra diadalmaskodott és állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

A fiúknál, ahol szintén volt okunk az örömre, 105 párbajtőröző vágott neki a küzdelmeknek. Mező István Ottó a 64-es táblán az MTK-s Körtvélyessy Bendegúzt búcsúztatta (15-6), majd szintén hasonlóan sima asszóban verte Szomolai Áront (15-8), a BHSE fiatalját.

A nyolcaddöntőben Bagyula Tamás (MTK) sem tudta megszorongatni (15-8), sőt a legjobb nyolc között aratta legsimább sikerét, a BVSC-s Szörfi Domicián ellen simán nyert 15-5-re. A fináléba viszont már nem tudta magát beverekedni, hiszen a későbbi aranyérmes, ferencvárosi Horváth Márk megállította (7-15). A DSI Debrecen tehetsége így a nagyon szépen csillogó bronzérmet vehette át az eredményhirdetésnél.

Fotó: hunfencing.hu

Nagy Blanka arany- Mező István bronzérmes a fővárosban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK