Nagyüzem volt hétvégén a Főnix Arénában, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban és az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, hiszen mintegy háromszáz utánpótláskorú fiatal lépett pályára a XIV. Főnix Kupa kézilabdatornán.

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kézilabda szakosztálya és a Hajdú-Bihar Megyei Kézilabda Szövetség által rendezett háromnapos tornán a lányoknál három, a fiúknál két korosztályban mérték össze tudásukat a fiatalok. A DSC-SI csapatai kiválóan teljesítettek, az U13-as lányok a döntőben a rendes játékidő döntetlenje után csak hétméteresekkel maradtak alul (18-19) a csoportmeccseken egyszer már legyőzött Angyalföldi SI-vel szemben. Az U12-es legények a harmadik helyen végeztek, ebben a korcsoportban a Kézilabda UP PLER diadalmaskodott.

Ugyanitt a lányoknál hibátlan mérleggel zsebelte be az aranyat a Borók Rita által irányított DSC-SI, az elsőségről döntő meccsen 16-5-ös győzelmet aratva a Kecskeméti Sportiskola ellen. Az U14-es hölgyeknél remek csatát hozott a finálé, Haász-Brandt Beáta tanítványai abban a tudatban léptek pályára a fináléban a Hódmezővásárhelyi LKC ellen, hogy a csoportmeccsen elszenvedett vereségért visszavágjanak. Ez a hazai közönség legnagyobb örömére sikerült (17-15), amely után önfeledten ünnepeltek a lányok. Szintén nagy volt a boldogság a lefújás után U14-es fiú csapatunknál, Martinovics Ferenc gárdája százszázalékos mutatóval, egy végletekig kiélezett meccs után múlta felül (16-15) az Angyalföldi Sportiskolát.


Végeredmény:

Leány U14

1. Debreceni SC-SI (Edző: Haász-Brandt Beáta)

2. Hódmezővásárhelyi LKC

3. Eszterházy Eger

 

Leány U13

1. Angyalföldi SI

2. Debreceni SC-SI (Edző: Bujárszki Ádám)

3. FTC

 

Leány U12

1. Debreceni SC-SI (Edző: Borók Rita)

2. Kecskeméti SI

3. Hódmezővásárhelyi LKC

 

Fiú U14

1. Debreceni SC-SI (Edző: Martinovics Ferenc)

2. Angyalföldi SI

3. Kecskeméti SI

Fiú U12

1. Kézilabda UP PLER

2. DEAC

3. Debreceni SC-SI (Edző: Vida Szabolcs)

Mindegyik csapatunk éremmel zárta a Főnix Kupát

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK