Az U-17-es korosztály versenyével véget ért a tollaslabdázók számára a magyar bajnokságok sorozata.

A fővárosban a még csak 13 és fél éves Tóth Kristóf ismét bizonyította, hogy a magyar tollaslabda egyik legnagyobb ígérete. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola játékosa nagy bravúrt hajtott végre, hiszen az U-15-ös OB-n begyűjtött bajnoki címe után az U-17-es korcsoportban is bezsebelte az aranyérmet. A cívisvárosi tollaslabda erejét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Kristóf az elődöntőben csapattársánál, az U-15-ös Kiss Benjaminnál bizonyult jobbnak, aki végül bronzérmet szerzett. A két fiú párosban már egymás oldalán küzdött, melynek meg is lett az eredménye, hiszen a dobogó harmadik fokára állhattak fel.

A lányok versenyében az egyéni küzdelmek során szintén két debreceni éremnek tapsolhattunk, Szoták Kitti ezüst- míg Ombódi Leila bronzérmet szerzett. Érdekesség, hogy mindketten a későbbi győztes szegedi Sándorházi Vivientől kaptak ki, aki nem mindennapi bravúrt hajtott végre azzal, hogy a két korosztályos elsősége mellett (U-17, U-19) a felnőttek között is az élen végzett.

A vége nem is alakulhatott volna jobban, hiszen a vegyes páros fináléjában a Szoták Kitti-Tóth Kristóf duó gigászi csatában verte az esélyesebb pécsi párost, míg Ombódi Leila és Kiss Benjamin nyakába bronzérem került.

Összességében a DSC-SI 5 arany-, 3 ezüst- és 10 bronzérmet szerzett a 2017-es korosztályos bajnokságokon.

 

Eredmények:

U-17 korosztály:

Fiú egyéni:                         1./ Tóth Kristóf

                                           3./ Kiss Benjamin

Fiú páros:                          3./ Tóth Kristóf, Kiss Benjamin

Leány egyéni:                   2./ Szoták Kitti

                                          3./ Ombódi Leila

Vegyes páros:                   1./ Szoták Kitti, Tóth Kristóf

                                          3. Ombódi Leila, Kiss Benjamin

Micsoda befejezés!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK