Az U-14-es és U-15-ös csapataink mérkőzése Mátészalkán a pálya alkalmatlansága miatt elmaradt.

A labdarúgó bajnokság kilencedik fordulójában hazai pályán fogadta a Nyírbátor korosztályos csapatait a DSC-SI. Szabó János tanítványai gólt sem kapva, a mesterhármast szerző Botos Zsolt vezérletével simán nyertek. Sőt, a nagy ellenlábas Sajóvölgye kisvárdai döntetlenjének köszönhetően átvették a vezetést a tabellán.

Az U-19-es meccsen ezúttal Berecz Rafael triplázott, a pontvadászat hatodik helyén álló nyírbátoriak pedig nagy pofonba szaladtak bele.   

 

Eredmények:

9. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI - Nyírbátor 5 – 0 (2-0)

Gólszerző: Botos Zsolt (3), Gabella József, Szabó Bence

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Az első félidőben egy masszívan védekező és kizárólag kontrákra berendezkedő csapattal találtuk magunkat szemben. Csak nagy nehézségek árán tudtunk a védelmük mögé kerülni, de végül is a próbálkozásainkat már ekkor is siker koronázta. Szerencsére a második félidő legelején sikerült bebiztosítani a győzelmünket és a legutóbbi mérkőzésből tanulva egy percre sem hitettük el az ellenfelünkkel, hogy bármi esélye is van ezen a találkozón. Remek munka volt, gratulálok a srácoknak!”

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

DSC-SI - Nyírbátor 8 – 1 (2-0)

Gólszerző: Berecz Rafael (3), Blága Tamás, Bagi Levente, Tüzes Zsolt, Rácz István, Soltész Dominik

Edző: Benczik Zsolt

Értékelés:,, Hazai pályán az eddig meglepően jól szereplő Nyírbátor csapatát fogadtuk. A mérkőzés első percétől kezdve magunkhoz ragadtuk a kezdeményezést, sokat birtokoltuk a labdát, és tetszetős támadásokat vezettünk. A félidőre 2:0-ás előnnyel mentünk, de a játék képében benne volt, hogy további gólokat szerezzünk. A csapat hozzáállását dicséri, hogy a második félidőben ez megtörtént, és fölényes győzelmet arattunk. Gratulálok az egész csapatnak.”

 

U-14-es Megyei Bajnokság

DEAC - DSC-SI (U-13) 10-2 (4-1)

Gólszerző: Pelles Gábor, Berki Balázs

Edző: Zolnai Lajos

                                            

 

Listavezetők az U-17-esek!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK