Három meghívásnak is eleget tett a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola U7-es labdarúgó csapata.

A DSC-SI legfiatalabb korosztálya előbb a balmazújvárosi T- Bútor kupán vendégeskedett kék, ill. sárga mezes csapatával. A nyolc együttest felvonultató tornán előbbi első, míg utóbbi második helyen végzett. A teljes sikert az edzők ajánlásai alapján a legjobban cselező játékosnak megválasztott Tóth Máté tette teljessé. Fiataljaink jó meccseket játszottak, mindenki szépen teljesített.

A következő állomás a nyolccsapatos füzesabonyi Berze Kupa volt, ahol a nagyon értékes harmadik helyen zárt Oláh János társasága. Futballista palántáink jól alkalmazkodtak az új szabályokhoz (4 a 4 ellen, 30x18m-es pálya), sőt a már említett Tóth Máté ezúttal a Kupa legjobb játékosa címet zsebelte be.

A hónap végén a berettyóújfalui Farsangi Kupára ismét két csapattal érkezett a DSC-SI, ahol több U6-os játékos is lehetőséget kapott. A szemet gyönyörködtető cseleket és nagy csatákat hozó tornán a hat gárda között kék csapatunk egészen az elsőségig menetelt, míg ,,sárgáink” az ötödik helyen végeztek. Tóth Máté pedig triplázott, újra Őt választották a legjobbnak.

Összességében a tökéletesen szervezett és lebonyolított három torna elérte a célját, mert a gyerekek nagyon elfáradtak, de vidám arccal vették át az ajándékokat.

 

 

2017.02.05.

Balmazújváros – T-Bútor Kupa

Névsor:

Molnár Olivér, Mosdóczi Botond, Vass Dominik, Sápi Zsolt, Homoki Levente

Csernyik Levente, Hermeczi Károly, Molnár János, Kaszonyi Máté, Tóth Máté

 

2017.02.19.

Füzesabony – Berze Kupa

Névsor:

Vass Dominik, Mosdóczi Botond,

Csernyik Levente, Molnár János,

Sápi Zsolt, Tóth Máté, Kaszonyi Máté, Hermeczi Károly

 

2017.02.26.

Berettyóújfalu – Farsangi Kupa

Névsor:

Hermeczi Károly, Kaszonyi Máté, Tóth Máté, Csernyik Levente, Sápi Zsolt, Vass Dominik

Mosdóczi Botond, Krakkó Ádám, Bryan Alex, Bryan Róbert, Tóth Kornél, Gerő Máté, Galyas Máté

Kupa február

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK