Nagyon kijött a lépés a DSC-SI atlétájának a márciusi Eb helyszínén, Suba László tanítványa az előkelő ötödik helyen zárta a kontinensviadal egyik főpróbáját.

A debreceni atlétika állócsillaga, Kozák Luca ezt a rövid összegzést írta közösségi oldalára, miután elhagyta az impozáns toruńi aréna küzdőterét. A kép és a kommentár már önmagában igencsak beszédes, az eredmény pedig minden szempontból figyelemre méltó, de ne szaladjuk ennyire előre, nézzük, mi történt szerda este a lengyelországi településen.

Toruń városa a középkorban fontos gazdasági és kulturális csomópont volt, s bár az azóta eltelt néhány évszázad során veszített jelentőségéből, idén ismét a nemzetközi közfigyelem középpontjába kerülhet. Itt rendezik ugyanis márciusban a fedettpályás atlétikai Európa-bajnokságot, ami az elmúlt egy év nihiljét megtörve a megszokottnál nagyobb jelentőséggel bír a versenyzők számára, s egyfajta főpróbaként szerda este a nemzetközi szövetség aranyfokozatú sorozatának mezőnye is megfordult a Visztula partján. A világ legjobbjait felvonultató viadal debreceni indulója, Kozák Luca természetesen 60 méteres gátfutásban állt rajthoz, az előfutamban pedig rögtön a vb-ezüstérmes Christina Clemonssal, valamint a hazaiak üdvöskéjével, az Eb-6. Karolina Koleczekkel kellett megküzdenie. A bombaerős futamban 8.13-as idővel a negyedik helyen zárt Kozák, ami elegendőnek bizonyult a fináléba jutáshoz, elégedettségre azonban még nem adott okot, hiszen maga az érintett is érezte, ezen az estén ennél több van a tarsolyában.

A finn Neziri kiugrása miatt nem engedték el elsőre a döntő mezőnyét, Kozák Luca azonban közvetlenül az első gátnál meg tudott állni, ami társainak nem sikerült, ez pedig jó előjelnek tűnt a második indítás előtt. A rajton még mindig van mit javítani, az első gátra utolsóként érkezett a debreceni klasszis, ám folyamatosan növelte sebességét, féltávnál már dobogót érő pozícióban volt, s végül az előkelő ötödik helyen zárta a viadalt. Clemonst megszorítani sem tudták versenytársai, az amerikai 7.81-es eredménnyel nyerte a döntőt, Kozák pedig mindössze háromszázaddal maradt el az egyéni csúcsot futó, ezüstérmes Koleczektől. A DSC-SI gátfutója 8.01-nél állította meg az órát, ami a legjobb eredménye az idei szezonban. Ha valamikor, most valóban van miért mosolyogni.

 

Forrás: debsport.com

Kozák Luca szezoncsúcsot futott Torunban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK