Néhány nappal a nyíregyházi Fedettpályás Magyar Bajnokság előtt a DSC-SI sokszoros országos bajnok gátfutója az Indoor Tour Gold sorozatának lengyelországi állomásán 7.97-es magyar csúcsát beállítva a harmadik helyen ért célba 60 méteres gátfutásban.

Remekül sikerült Kozák Luca versenye a tavalyi Fedettpályás Eb helyszínén, Torunban. A DSC-SI kiválósága már az előfutamban 8.06 másodpercre javította idei legjobbját, amivel összesítésben a második legjobb idővel jutott be a másfél órával később megrendezett döntőbe. A fináléban a mezőny és Luca is tovább tudott javulni előfutambeli teljesítményéhez képest. Végig jól tartotta a 7.90-nel győztes bahamai Devynne Charlton tempóját, és egy rendkívül szoros befutóban ezúttal a századok jó oldalán volt. A harmadik helyen ért célba, időeredménye ráadásul 7.97 mp volt, amivel beállította az először három évvel ezelőtt Glasgowban elért magyar csúcsát.

„Mondhatjuk, hogy ez a kedvenc eredményem, hiszen már negyedszer sikerült 7.97-et futnom karrierem során. Éreztem, hogy jó lesz, már az előfutamban a 8.06 is nagyon könnyen ment. Már Liévinben is a mostanihoz hasonló, jót akartam futni, az edzések alapján már ott is bennem volt. Most egész nap nyugodt voltam, valószínűleg pont ezért jött ki a döntőben is ez az eredmény. Egy elég régre visszanyúló kapcsolatom van ezzel a helyszínnel, tele jó emlékekkel. A tíz leggyorsabb eredményemből hat is innen van, ez a kedvenc pályám, szeretem ezt a típusú borítást. Úgy érzem, hogy szépen jön a formám, ami a nyíregyházi ob-n még jobb lesz. Lehet, hogy 60m síkon is rajthoz állok, annak függvényében, hogy mennyire leszek fáradt a hazaúttól. Gáton tavaly kiugrottam, de 2020 után szeretnék másodszor is nyerni, méghozzá egyéni csúccsal”-fogalmazott a tokiói olimpiát is megjárt Kozák Luca.

 

Forrás és fotó: atletika.hu

Kozák Luca beállította saját magyar csúcsát Torunban

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK