A 28. alkalommal megrendezett Unio Kupán magyar, román és ukrán fiatalok léptek tatamira.

A rangos nemzetközi versenyen 302 judoka vágott neki a küzdelmeknek, köztük a DSI Debrecen tehetségei, akik összesen hat érmet gyűjtöttek, aranyból és bronzból is egyaránt hármat-hármat, tették mindezt négy korosztályban. A Both Katalin Sportteremben az U11-esek mezőnyében Nagy Emília (48kg) és Kozma Konor (50kg) egyaránt bronzéremmel zárt, míg a két évvel idősebbeknél az idén több versenyt is megnyerő Boros Kincső (36kg) most sem talált legyőzőre.

Az U15-ös Fancsali László (46kg) ugyancsak a dobogó legfelső fokára állhatott fel az eredményhirdetésnél. Az U18-as korosztályban Bartók Bulcsú (46kg) remekelt, így teljesen megérdemelten vehette át az aranyérmét. A 73 kilós Avhodeiev Serhi szintén jó napot fogott ki, végül a harmadik helyen fejezte be a versenyt.


 


Kiválóan szerepeltek cselgáncsozóink Szatmárnémetiben

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK