A DSI Debrecen U17-es labdarúgócsapata szombaton tizenegyszer vette be a városi rivális Loki Focisuli kapuját.

Idegenben folytatta a pontvadászatot Lukács Ákos legénysége, ám nem kellett messzire utazniuk, csak Pallagig, ugyanis a Bestrong Sportkomplexum a Loki Focisuli otthona. A papírforma egyértelműen csapatunk mellett szólt, mivel a piros-fehérek az alsóházban találhatók a táblázaton, míg mi a dobogón.

Esélyeshez méltóan kezdtünk, amint útjára indult a labda, nyomás alá helyeztük ellenfelünket. Sorban vezettük támadásainkat, ám nem találtuk a rést a hazaiak betömörülő védelmén. Az viszont nem volt kérdéses, előbb-utóbb betalálunk. Erre a 19. percig kellett várni, ezzel meg is törtük ellenfelünket, akik szünetig még háromszor kapituláltak.

A pontok már zsebben voltak, de nem lassítottunk, továbbra is nagy elánnal és szemre tetszetős attakokkal rohamoztuk a kaput. A szép játék eredményességgel párosult, a 77. percben már nyolccal vezettünk. A gólok száma tovább gyarapodott, a hármas sípszóig még háromszor juttattuk a labdát a vonalon túlra, ezzel 11-0-ra nyertük a szombat délelőtti derbit.

MLSZ Regionális U17 Alap Keleti csoport 17. forduló

Loki Focisuli – DSI Debrecen: 0-11 (0-4)

DSI Debrecen: Kovács (Kulcsár T. 46’) – Bihari (Lehner 57’), Sörlei, Tóth B. (Farkas 57’), Milbik (Szabó M. 67’), Szabó G., Katona (Czipa 67’), Balogh, Kulcsár B., Tóth N. (Kemecsei 46’), Nagy L. (Balog 67’)

Edző: Lukács Ákos

Gólszerzők: Balogh 19’, Tóth N. 26’, Vékony 27’ (öngól), Nagy L. 32’, 50’, 55’, Sörlei 76’, Balog 77’, 86’, Farkas 82’, 88’

Lukács Ákos: A mérkőzés elején nehezen találtuk meg ellenfelünk zárt védekezésének ellenszerét, de az első találat után beindult gépezetünk, magabiztosan és eredményesen futballoztunk. Örülök annak, hogy a fiúk taktikusan és fegyelmezetten játszottak, nagy pozitívum, hogy számos olyan elemet láttam viszont, melyeket az edzéseken gyakorlunk. Gratulálok a csapatnak a remek teljesítményért!


Kiütéssel nyertük a városi derbit

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK