A DSI Debrecen úszószakosztálya 28 arany-, 29 ezüst- és 33 bronzéremmel zárta a II. MiReHu Kupa és Testvérvárosok Nemzetközi Úszóversenye, XXXV. Bitskey Zoltán Emlékversenyt.

November első hétvégéjén hagyományosan, közel teljes csapattal vett részt egyesületünk a népes mezőnyt felvonultató miskolci nemzetközi úszóversenyen, ami kiváló erőfelmérő volt a közelgő rövidpályás országos bajnokságok és a cikluszáró versenyek előtt. A kilencven érem mellett szép számmal születtek egyéni csúcsok is, annak ellenére, hogy rövid idő alatt rengeteg versenyszámot teljesítettek a versenyzők.

A Kemény Dénes Sportuszodában megrendezett kétnapos versenyen pazar formában úszott Erdős Luca, aki 50 és 100 méteren gyorson és pillangón, valamint 800 gyorson is nyerni tudott, mindemellett 100 háton másodikként ért célba. A borsodi megyeszékhelyen szintén remekelt Borsos Csilla Dóra és Orovecz Patrik. Előbbi 100 és 200 háton, valamint 200 gyorson csapott elsőként célba, míg 50 és 100 gyorson harmadikként zárt. Utóbbi tehetségünk 200 és 400 gyorson, ill. 200 mellen tudott nyerni, valamint 100 mellen második, 50 és 100 gyorson pedig a harmadik helyen végzett.

Az aranyérmek tekintetében Bohács Alexandra, Kovács Kitti, Koroknai Balázs és Piros Patrik duplázott, míg egy-egy alkalommal álhatott fel a dobogó legfelső fokára Balogh Viktória Enikő, Ecsedi Julianna, Zombori-Szalontai Krisztina, Bálint Benedek, Balogh Péter József, Fagyal Kristóf, Lakatos Gábor, Orovecz Krisztián és Velekei Benedek.


Kilencven érem Miskolcról!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK