U17-es lány csapatunk zsinórban hetedik sikerét aratta a bajnokságban.

Habár a játékosok edzőstől és a szülők lelkesen számolják, az U11-es korosztályban továbbra sincs hivatalos eredményszámítás. A végeredményt így ebben a korcsoportban nem nehéz megtippelni. A további tényeket viszont leírhatjuk, a lányok Karcagon, a fiúk Berettyóújfaluban léptek pályára, halkan jegyezzük meg, mindkét együttes fejlődése töretlen és nagyon biztató.

Két U13-as lány csapatunk Hajdúnánáson hozta a négyből négyet, sajnos a fiúk nem jártak sikerrel a sárospataki túrán. Mindkét mérkőzésen egy félidőnyi előnyt adtak ellenfelüknek, akik éltek is a tálcán kínált lehetőséggel.

Az U17-es hölgyek ismét örülhettek, itthon tartották a bajnoki pontokat a miskolciak ellen.

Eredmények:

OGYB LU11 - I. csoport

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK II. 0-0

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK I. 0-0

Vezetőedző: Jakab Márk

Jakab Márk: A legutóbbi megmérettetésünkhöz képest fegyelmezettebb védekezést mutattunk. Ezáltal a kapusteljesítmény is sokkal jobb volt. Támadásban alkalmazkodni tudtunk a két ellenfél különböző védekezési taktikájához. A lerohanásokon és a befejezések pontosságán is van még mit csiszolni, de a lányok szorgalma töretlen. Külön öröm, hogy mindenki eredményes tudott lenni. Jobbulást kívánunk a hiányzóinknak!

OGYB FU11 - I. csoport

DSI Debrecen – Sütő Kézisuli 0-0

DSI Debrecen – SZ.I.K.E. Nyíregyháza 0-0

Vezetőedző: Szikszay Csaba

Szikszay Csaba: A bajnokság folytatása előtt három edzőmeccset is játszottunk, ahol lehetőségünk volt begyakorolni játékunk elemeit, ebből nagyot sokat kaptam vissza a bajnokikon. A sok hiányzónk ellenére mindkét mérkőzésen sok-sok debreceni gólt láthattak a nézőink, akik ismét szép számmal kísérték el csapatunkat. Mindenki játékával maximálisan elégedett vagyok. Hiányzóinknak mielőbbi gyógyulást! Izgatottan várjuk a folytatást!

OGYB LU13 - I. csoport

DSI Debrecen 1. – Hajdúnánás SK 25-9

DSI Debrecen 1. – Vitka SE – Cigánd 29-4

Vezetőedző: Milánik Zoltán

Milánik Zoltán: A DSI Debrecen 13 éves csapata igen jó állományból áll. Szinte százszázalékos az edzés látogatottság. Ennek fényében mind állóképességben, mind technikai tudásban felülmúltuk az ellenfeleket. Ez látszik a végeredményen is.

DSI Debrecen 2. – Csenger VKC 22-9

DSI Debrecen 2. – Balmazújvárosi LKSE 16-9

Vezetőedző: Hadady Mónika

Hadady Mónika: A tavaszi forduló első mérkőzését számunkra az ismeretlen Csenger csapatával játszottuk. Az első félidő szorosnak ígérkezett (8:5). Majd a második játékrészban jó védekezéssel, gyors lerohanásokkal megleptük az ellenfelet és 22:9-re győztünk. A második mérkőzésünket a Balmazújváros csapatával játszottuk, velük már harmadjára sorsoltak össze. Az első félidő itt is szorosnak bizonyult (6:4), de a mérkőzést ebben az esetben is magabiztos győzelemmel fejeztük be 16:9. Mindkét mérkőzésen kiemelném a csapatmunkát, védekezésben és támadásban egyaránt, illetve a kiváló kapus teljesítményt, amely nélkül valószínű, hogy szorosabb eredmény született volna. Mindkét ellenfél ügyes, felkészült játékosokból áll, igazán élmény volt a hétvégi két találkozó.

OGYB FU13 - I. csoport

DVTK - DSI Debrecen 27-21

DEAC - DSI Debrecen 16-15

Vezetőedző: Vida Szabolcs

Vida Szabolcs: A tavaszi rajton két rangadó várt az U13-s fiú csapatra. Az első mérkőzésen a DVTK volt az ellenfél, sajnos a védekezésünk nem volt jó, a beállóst nem tudtuk semlegesíteni így sok gólt kaptunk a zárásaiból és leforgásaiból, támadásban sok szép megoldásunk volt, de a helyzet kihasználással akadtak gondjaink. A második mérkőzésen feljavult a védekezésünk és a kapus teljesítmény is, így végig szoros, küzdelmes mérkőzést vívtunk a DEAC ellen. Sajnos ellenük sem sikerült győznünk, apróságok döntöttek a javukra.

LU17 II. osztály- Kelet

DSI Debrecen – Borsod Sport Klub 42-27

Vezetőedző: Bujárszki Ádám

Bujárszki Ádám: Meglehetősen dekoncentráltan kezdtük a mérkőzést. Ez rá is nyomta a bélyegét az első félidő játékára. Nem volt dinamikája, ritmusa a játékunknak. Rengeteg hibával kézilabdáztunk. A második játékrészben rendeztük a sorainkat. Ha csak a számszerű eredményt nézzük akkor magabiztosan nyertünk, de van bőven hiányérzetem. Hetedik mérkőzésünket nyertük egymás után, ezzel a negyedik helyre léptünk előre a tabellán, ezért mindenképpen jár a dicséret a csapatnak. Hajrá DSI Debrecen!


Kézilabda: Kötelező győzelmek és két bosszantó vereség

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK