Kettős vereség
2026. 06. 08. (hétfő) 16.45
Selyem Nándor legénysége városi derbivel zárta a 2025-26-os bajnoki sorozatot, szombaton az alsóházban tanyázó Loki Focisuli vendégeként léptek pályára. Az első körben a piros-fehérek nyertek, így most vissza lehetetett volna vágni a vereségért. Egy félidőt követően már lehetett sejteni, a törlesztés nem fog összejönni, ugyanis a házigazda kétszer bevette a kaput. A második etap derekánál háromra nőtt a hátrányunk, majd Tóth Zoltán kiállítása végleg megpecsételte sorsunkat. Az emberfórt ki is használta a Loki Focisuli és a hármas sípszó előtt bevitte a negyedik találatot. U19-es csapatunk így a 8. helyen zárta a bajnokságot.
Lukács Ákos tanítványai miután megnyerték a regionális bajnokságot, készülhettek az osztályozóra, és ha kétszer legyőzik a Mezőkövesdet, magasabb osztályba léphetnek. Az első párharcra szombaton került sor hazai pályán. Jól kezdtünk, szervezetten, fegyelmezetten futballoztunk és a szünetet jelző sípszó előtt Tóth Nimród megszerezte a vezetést. A térfélcserét követően viszont kétszer hibáztunk hátul, ezért büntetett is ellenfelünk és megnyerte az osztályozó első összecsapását. Visszavágó szerdán, remélhetőleg fiataljaink ünnepelhetnek majd.
MLSZ Regionális U19 Alap Keleti csoport 34. forduló
Loki Focisuli – DSI Debrecen: 4-0 (2-0)
DSI Debrecen: Kulcsár – Dudás, Tóth Z., Fehér, Bánfi, Salánki, Varga, Gulyás, Urgyán (Ötvös 29’), Márton, Nagy A.
Edző: Selyem Nándor
Kiállítva: Tóth Z. 75’
MLSZ Regionális U17 Alap Rájátszás 1. forduló
DSI Debrecen – Mezőkövesd: 1-2 (1-0)
DSI Debrecen: Cseke (Kovács M. 73’) – Tóth N. (Varga L. 46’), Bihari (Tóth B. 37’), Varga J., Milbik (Lehner 73’), Szabó G., Katona (Varga R. 65’), Balogh, Sörlei (Vincze-Gál 65’), Kulcsár, Nagy L.
Edző: Lukács Ákos
Gólszerző: Tóth N. 45’
Lukács Ákos: Betegségek és egyéb elfoglaltságok miatt sajnos tartalékos kerettel vágtunk neki a mérkőzésnek, ezért az U16-os csapatból is segítséget kellett kérnünk. Ezúton is köszönöm a fiataloknak és kollégámnak a támogatást. Az első félidőben jól működött az előzetesen megbeszélt taktikánk. Több veszélyes kontrát vezettünk, számos helyzetet alakítottunk ki, emellett külön öröm, hogy a begyakorolt szögletvariáció eredményes volt. A védekezésünk is szervezetten működött, így sikerült megnehezítenünk ellenfelünk dolgát. A második félidőben azonban két hibát követően gólt kaptunk. A folytatásban is voltak ígéretes lehetőségeink, de sajnos nem sikerült betalálnunk. Úgy gondolom, hogy egyenrangú ellenfelei vagyunk a Mezőkövesdnek. A párharc még egyáltalán nem dőlt el, szerdán újabb lehetőségünk lesz bizonyítani, és mindent megteszünk azért, hogy kiharcoljuk a továbbjutást.


