Szeptember 10-11. között Győrben rendezik a 9. Atlétikai Magyar Szuperliga Döntőt.

Szombaton megkezdődtek a küzdelmek a Győri Olimpiai Sportparkban, mely viadalon a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola kiválóságai is rajthoz álltak. Az atlétáknak nem csak egymással kellett megküzdeniük, hanem az erős széllel is, ennek ellenére jó eredmények születtek.

Európa-bajnoki ezüstérmesünket, Kozák Lucát ismét láthattuk versenyezni, aki klasszikus számában, 100 gáton állt rajthoz. A mezőnyben még két debreceni atlétáért szoríthattunk, Kerekes Grétáért és Schmiedt Lilláért. A széljelző műszer 3.8-as hátszelet jelzett, ami a gátfutók számára elég zavaró, de Suba László tanítványa ezzel is megbirkózott, 13.01-es időt repesztve elsőként futott át a célvonalon. Kerekes Gréta 13.21-nél állította meg az órát, ezzel a második lett, míg Shmiedt Lilla, a mezőny legfiatalabb indulójaként a hatodik (14.27).

Kerekes Gréta 100 síkon is ott volt az indulók között, és idei legjobbját futva (11.80) negyedikként ért célba, csak kétszázaddal maradva le a dobogóról.

A DSC-SI atlétái közül Hodossy Takács Sámuel távolugrásban hatodik (6.98), Chrobák Gergő hárompróbában ötödik, Svercsók Barbara távolugrásban nyolcadik (5.26), Kádas Roland pedig 400 síkon szintén nyolcadik helyen zárta a napot.

Fotó: Magyar Atlétika - Hungarian Athletics/Facebook

Kettős debreceni siker 100 gáton

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK