A DSI Debrecen lány és fiú csapatai négy korosztályban léptek pályára hétvégén.

A Magyar Kézilabda Szövetség versenykiírásának értelmében a kisiskolás U10-es bajnokságban nincs eredményszámítás, a hivatalos jegyzőkönyvben 0-0-s végeredmény szerepel. A lányok Berettyóújfaluban, míg a fiúk Sárospatakon mutatták meg, hogy mennyit fejlődtek szeptember óta.

A két évvel idősebbeknél Borók Rita lányai vereséggel kezdték a napot, majd a folytatásban öt gólos különbséggel múlták felül a hajdúnánásiakat. Mihály Gabriella fiú csapata Nádudvaron játszott, a Sütő Kézisuli ellen nem termett babér, ezt követően a Hajdúnánás óriási csatában, egy góllal múlta felül a DSI Debrecen legényeit. Az U14-es lányoknál ötvenszázalékos mutatóval zárta a fordulót Milánik Zoltán együttese, míg szintén a Gizella utcai sportcsarnokban aratott két magabiztos győzelmet Oláh Barnabás együttese a DEAC és a Balmazújváros ellen.

Elképesztő gólpárbajt hozott a DSI Debrecen – Kalmár DSE(Balmazújváros) U17-es lány meccs, melynek végén Bujárszki Ádám tanítványai örülhettek. A 39-36-os győzelem után csapatunk vezetőedzője elmondta: ,, Először játszottunk hazai pályán, mindjárt egy megyei rangadóval kezdtünk a tabella második helyét elfoglaló Kalmár DSE csapatával. Kicsit nehezen indult a szezon. Teljesen új csapatot kellet építeni ebben a bajnokságban. Négy korosztályt (2006-07-08-09) kell folyamatosan hétről-hétre összekovácsolni. Szép kis feladat! Ezen a mérkőzésen több kiváló egyéni teljesítmény volt. Igazi csapatmunkával, taktikai fegyelemmel szép sikert értünk el. Dolgozunk tovább keményen, hiszen hétvégén már Szegeden folytatjuk a bajnoki küzdelmeket”-zárta gondolatait Bujárszki Ádám.

Eredmények:

LU 17 - nov.11. Gizella u. csarnok

DSI Debrecen – Kalmár DSE 39-36

FU 14 - nov.12. Gizella u. csarnok

DSI Debrecen – DEAC 22-12

DSI Debrecen – Balmazújvárosi KK 28-12

LU 14 - nov.13. Gizella u. csarnok

DSI Debrecen – Hajdúszoboszlói KK 11-14

DSI Debrecen – Hajdúböszörményi TE 20-13

LU 12 - nov.12. Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok

DSI Debrecen – Balmazújvárosi LKSE 14-21

DSI Debrecen – Hajdúnánás SK 18-13

FU 12 - nov.13. Nádudvar, Kövy I. Ált. Isk.

DSI Debrecen – Sütő Kézisuli 13-26

DSI Debrecen – Hajdúnánás FKK 1. 18-19

LU 10 - nov.13. Berettyóújfalu, Kabos Endre Sportcsarnok

DSI Debrecen 2 – BMSE

DSI Debrecen 1 – Hajdúnánás 1

DSI Debrecen 2 – Hajdúnánás 2.

DSI Debrecen 1 – Tiszavasvári

FU 10 - nov.13 Sárospatak, SRK Wáberer Sportcentrum

DSI Debrecen 3 – Tiszavasvári SE

DSI Debrecen 2 – DEAC

DSI Debrecen 1 – Tiszavasvári SE

DSI Debrecen 3 – Nyírbátori SC

DSI Debrecen 2 – Hajdúnánás FKK

DSI Debrecen 1 – Fehérgyarmati VSE


Fotó: Kovácsné Cseke Judit


Két remek győzelem U14-es fiú kéziseinktől

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK