A DSC-SI futsalosai nagyszerű győzelmet arattak a Hajdúnánás otthonában.

Nagypályán befejeződött a 2017-2018-as pontvadászat őszi szezonja. A záró fordulóban Cigándon sajnos nem jött össze a pontszerzés, a félidei egygólos hátrányát az U14-es és U15-ös együttesünk sem tudta megfordítani. Utóbbi csapatunk a harmadik helyen fejezte be az évet, hátránya csak egy pont a Várda Labdarúgó Akadémiával szemben.

Tavasszal a bajnoki címért küzdhet tovább Jankovics Sándor csapata, amely ezúttal a Nyírbátor otthonában nyert kiütéssel. Ugyanebben a párharcban a két évvel idősebbeknél is a DSC-SI örülhetett.

Az első idegenbeli siker reményében lépett pályára Hajdúnánáson futsal csapatunk. Jól indult az összecsapás, a négy gólig jutó Vass Ottó már az első percben megszerezte a vezetést, de félidőben már a hazaiak vezettek. A második felvonásban futószalagon érkeztek a cívisvárosi találatok, így Balogh József együttese három ponttal térhetett haza.

 

 

 

 

Eredmények:

14. forduló

U-14 II. osztály Észak-Kelet:

Cigánd - DSC-SI 4 – 1 (1-0)

Gólszerző: Szegvári Ákos

Edző: Szabó János

Értékelés:,, Sajnos képtelenek vagyunk két egymást követő mérkőzésen jó teljesítményt nyújtani, így rosszul fejeztük be az őszi szezont. Ismét ugyanazokat a hibákat követtük el, amik miatt nem jutunk egyről a kettőre. Keveset segítik szóban egymást a játékosaim, nem vagyunk kellően agresszívak, és nem meri sok játékosom felvállalni a játékot. Nehéz tavasz elé nézünk, ha ugyanezzel a kerettel vágunk neki.

 

U-15 II. osztály Észak-Kelet

Cigánd - DSC-SI 3 – 0 (1-0)

Edző: Benczik Zsolt

Értékelés:,, Zsinórban öt győzelem után az volt a célunk Cigándon, hogy egy újabb sikerrel őszi másodikok legyünk. Már a mérkőzés elején látszott,hogy nem a megfelelő ritmusban játszunk, sok volt a pontatlanság és a hozzáállásunk se volt megfelelő. Az ellenfél egy talált góllal megszerezte a vezetést, de ez sem ébresztett fel minket. Hiába kerültünk emberelőnybe, az ellenfél sokkal jobban akarta a sikert és megérdemelten nyert. A vereséggel harmadik helyen zártunk, ami reálisnak mondható.

 

14. forduló

U-17 III. osztály Észak-Kelet:

Nyírbátor - DSC-SI 2 – 8 (0-4)

Gólszerző: Szabó Lajos (2), Spitzmüller Levente (2), Asztalos Márton (2), Czapp Sebestyén, Lengyel Kevin

Edző: Jankovics Sándor

Értékelés:,, Az őszi bajnokság záró mérkőzésén kíméletlenül játszó hazaiakkal találtuk szembe magunkat, akiket kitűnő játékkal, szép gólokkal, magabiztosan vertünk meg még ilyen arányban is. Ez a győzelem azt jelenti, hogy a 14 mérkőzésből 12-t megnyertünk, 1-1 döntetlen és vereség mellett, 90 rúgott,11 kapott góllal felzárkóztunk a két ponttal vezető Kisvárda mögé. Nagy reményekkel várjuk a bajnokság tavaszi rajtját. Gratulálok csapatomnak az őszi kitűnő teljesítményéhez, ahhoz az elvégzett sok munkához, amit mindig fegyelmezetten elvégeztek, az akaraterőhöz, a győzni akaráshoz, a csapat érdekeinek szem előtt tartásához, az igazi csapattá váláshoz! Minden elismerésem a csapaté, gratulálok Fiúk az őszi 2. helyhez!

 

U-19 III. osztály Észak-Kelet:

Nyírbátor - DSC-SI 3 – 7 (0-2)

Gólszerző: Oláh Péter (2), Botos Zsolt (2), Tüzes Zsolt, Bedő Dávid, Szabó Ábel

Edző: Selyem Nándor

Értékelés:,, Utolsó mérkőzésünk 45 perc kiváló játékot hozott. Óriási fölényben játszottunk, szebbnél szebb támadásokat vezettünk s alakítottunk ki rengeteg helyzetet. Második játékrészben a sok csere már nem tudta ugyanazt a játékot folytatni. Gratulálok az egész csapatnak az őszi szezonhoz."


Regionális Futsal bajnokság

9. forduló

FLAMINGÓ Hajdúnánás – DSC-SI 3-7 (3-2)

Gólszerző: Vass Ottó (4), Cseke Bence, Kálny Huba, Somogyi István

Edző: Balogh József

Értékelés:,, Az első félidőben megint össze vissza csináltunk mindent! Nem voltunk elég koncentráltak. Labdaszerzés után lassan váltottunk át támadásra és fordítva, labdavesztés után védekezésre. A második félidőben nagyot változott a játék képe. Fegyelmezetten és koncentráltan játszottunk, sorra alakították ki a fiúk a helyzeteket. Gratulálok a csapatnak!"

Két csapatunk is a dobogón telel!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK