Két bronz Szlovákiában
2026. 04. 28. (kedd) 09.00
Április 25-én a szlovákiai Dubodiel adott otthont a Szlovák Kupának. Az indulóknak 24.7 kilométert kellett teljesíteniük a 300 méter szintkülönbségű, meredek emelkedőkkel tűzdelt körpályán. Lányaink kiválóan teljesítettek, Lasánszki Sára (WU17) korcsoportjában a 3. helyen zárt. Szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel Lambert Luca a WU19-es korosztályban. A többiek is szépen teljesítettek, fegyelmezetten versenyeztek és sikeresen befejezték a futamokat.
Vasárnap Ausztriában folytatódtak a küzdelmek, bringásaink a 64. Int. Raiffeisen Kirschblütenrennen Wels versenyen álltak rajthoz. 34.7 kilométer hosszú, 440 méter szintkülönbségű pályán két, illetve három kört kellett teljesíteniük. Lambert Luca remek teljesítményt nyújtott, a nagyon erős nemzetközi mezőnyben a WU19-es lányok között az előkelő 5. helyen ért célba. A fiúk U19-es korosztályában Bók Olivér 16. lett, ezzel értékes pontokat hozott a csapatnak.
Összességében elmondható, hogy sportolóink mindkét helyszínen erős nemzetközi mezőnyben versenyeztek, és biztató eredményeket értek el. Külön gratulálunk a szombati dobogós lányoknak, de minden induló teljesítményére büszkék vagyunk!


