2017. július 23-29. között Győrben rendezik meg az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált.

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola atlétika szakosztálya 2009 után ismét képviselteti magát az év egyik kiemelt sporteseményén. Utoljára Kerekes Gréta előtt nyílt lehetőség arra, hogy megmutassa tudását a 15-16 éves korosztály számára kiírt EYOF-on.

A hosszú válogatási folyamat végén eldőlt, hogy a 14 lány és 10 fiú alkotta magyar keretbe bekerült a DSC-SI két kiválósága, a 400m gátfutásban rajthoz álló K.Szabó Gabriella (képen), valamint a két számban is érdekelt (200m, 4x100m) Halász Kristóf. A várhatóan erős mezőnyben hosszú út vezet a döntőig, hiszen elő-és középfutamokat is rendeznek. A két cívisvárosi atléta egyaránt július 26-án kezdi meg szereplését, melyet testközelből figyel majd edzőjük, Perényi Gabriella, aki a válogatott hivatalos kísérőjeként a lányok versenyeztetését szakmailag segíti és felügyeli.

 

Az EYOF-on résztvevő magyar atléta csapat összetétele:

Fiúk:

Illovszky Dominik  - 100m, 4x100m / Bp. Honvéd SE,  edzője Könye Irma

Halász Kristóf  - 200m, 4x100m / Debreceni SC-SI ,  Perényi Gabriella

Apáti Bence  - 1500m /  Békéscsabai AC , Tóth Sándor

Huller Dániel  - 400m gát, 4x100m / Dunakeszi VSE,  Maracskó Pál, Orosz Ákos

Mihály Ádám  - Rúd  / GEAC,  Szörényi István

Pintér Erik  - Távol, 4x100m / MVSI,  László István

Iván Zsombor  - Hármas  / MVSI,  Tigyi József

Fekete István  - Súly /  KARC, Adamik Zoltán, Kerék Csaba

Doma Benedek  - Kalapács /  Dobó SE,  Németh Zsolt, Németh László

Jancsik Tamás  - Gerely / Váci Reménység, Magyari József, Magyari Zoltán

Lányok:

Takács Boglárka - 100m, 4x100m / ARAK, Varga Tamás

Simon Virág  - 200m, 4x100m(?) / Győri AC, Farkas Roland

Molnár Janka  - 400m, 4x100m(?) / Budafoki MTE,  Bartha Attila

Urbán Zita  - 1500m  / Ikarus BSE,  id. Tomhauser István

Lendvai Luca  - 3000m  / Győri AC,  Szalóki Richárd

Bacsa Fanni  - 100m gát, 4x100m  / MVSI,  Tigyi József

K. Szabó Gabriella  - 400m gát  / Debreceni SC-SI,  Perényi Gabriella

Horváth Karolina - 2000m akadály / Csepeli DAC,  Jakab Ágnes

Kárpáti Enikő  - Magas  / PSN Zrt., Kárpátiné Kövesi Enikő

Gebauer Maja  - Rúd /  KSI SE,  Gach Gergő

Endrész Klaudia  - Távol, 4x100m  / ARAK, Házi Éva

Kónya Enikő  - Hármas  / UTE, Käfer Levente

Giczi Eszter  - Kalapács, diszkosz  / Dobó SE,  Németh Zsolt, Németh László

Misák Dominika – Gerely / Tatabányai SC,  Schäffer Thomas

 

Hivatalos kísérők:  

Lengyák György  - Up. referens, csapatvezető

Kámán Bálint  - csapatvezető-helyettes

Jakab Ágnes  - edző

Perényi Gabriella  - edző

Németh László  - edző

Tigyi József -  edző

 

K.Szabó Gabriella és Halász Kristóf is EYOF résztvevő!!!

TOVÁBBI AKTUALITÁSOK